Jövőre a helyi tévéket is digitalizálják

  • Index, MTI
2009. október 28., szerda 08:29

Jövőre indul meg a helyi frekvenciák digitalizációja, az ügyben illetékes parlamenti bizottság szocialista vezetője önszerveződő helyi társaságokat szeretne látni a pályázók között. A tachnológia azonban valószínűleg semmin nem változtat majd.

Várhatóan jövőre írnak ki pályázatot körzeti földfelszíni digitális televíziós (DVB-T) multiplexek működtetésére - közölte Jánosi György szocialista országgyűlési képviselő, az ügyben illetékes parlamenti eseti bizottság vezetője.

Jánosi György szerint már megkezdték az egyeztetéseket a helyi televíziókkal és azok érdekképviseleteivel, a konzultáció eredménye pedig már akár november végére a testület elé kerülhet.

A politikus szerint a bizottság tagjai "nagyjából egységesek" abban, hogy olyan pályázatot írjanak ki, amely a lehető legmagasabb bevételhez juttatja az államkasszát, és amelyhez nem szükséges kétharmados jogszabályt , például a digitális átállásról szóló törvényt módosítani.

A külföldi modellek tanulmányozásakor láttak arra példát, hogy az analóg földfelszíni műsorszolgáltatási koncessziók birtokosai kapnak digitális működésre lehetőséget, de arra is, hogy területi elven osztják ki a jogosultságokat. Jánosi György szerint ezzel szemben a testület inkább azt szeretné, hogy igényalapon osszák ki a regionális multiplexeket, lehetőséget adva a helyi társaságoknak az önszerveződésre.

Kérdés azonban, hogy az amúgy is alacsony nézettségű helyi adók hogyan gazdálkodják ki az átállás költségeit, illetve hogy az általában a település vezetésének politikai kontrollja alatt álló rádiók és tévék nagyobb szabadságot kaphatnak-e a digitális átállás után. Ehhez konkurenciára lenne szükség, amihez a digitális átállás a technikai lehetőségeket megteremtette, de mivel piaci alapon egy város általában egyetlen tévét és rádiót sem tud eltartani, így nem várható, hogy a helyzet radikálisan megváltozna a technológiaváltás után.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Halva születik a MinDig  - 2008.12.01.
A digitális átállásról harsogott sokáig a politika, de az induláskor már inkább hallgatnak. Sok milliárdért sikerült mindent elszúrnunk, és lehet, hogy tizenkét évig egy teljesen felesleges rendszert kell majd pénzelnünk.
Megpályáztatják az utolsó fővárosi frekvenciát - 2009.07.21.
Utoljára a Rádió Deejay szólt a fekevencián, ami monóban 1,5 millió embert ér el.
Az MTV is csatlakozott a digitális átálláshoz - 2009.06.18.
HD-minőségben sugároznak, ezért 1,5 milliárddal többet kell fizetnünk évente

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés