A Társulat miatt is perlik az MTV-t

2009. november 5., csütörtök 12:38

Másfél éve vitázik a saját kuratóriumával az MTV a köztévé által kötött műsorgyártási szerződések miatt. Szerdán bejelentették, hogy a kuratórium perre viszi az ügyet, és közben kiderült, hogy a Csináljuk a fesztivált és Az Örökös mellett a Társulat szerződését is kifogásolják.

A korábbi hírrel ellentétben nem két, hanem három szerződés miatt pereli a Magyar Televíziót (MTV) a közmédiumot felügyelő közalapítvány: a Csináljuk a fesztivált és Az Örökös című műsor szerződése mellett A Társulat ügyében is bírósághoz fordulnak, mondta csütörtökön a kuratórium elnöke.

Czeglédi László kuratóriumi elnök a szerdai elnökségi ülés után azt mondta: annak kimondását kérik a bíróságtól, hogy törvényellenesek, így semmisek ezek a nagy értékű szerződések. Akkor csak az első két ügyet említette.

300 millió felett jóváhagyást kellett volna kérni

A polgári perben annak megállapítását kérik, hogy a szerződések értéke meghaladja a háromszázmillió forintos határt, amely felett a médiatörvény szerint a kuratóriumi elnökségnek jóvá kellene hagynia a megállapodást.

Ha az ügy "meghaladja a polgári per kereteit, akkor nyilvánvalóan tovább kell lépni" - tette hozzá Czeglédi László, aki nem kívánt nyilatkozni arról, hogy ez büntetőfeljelentést jelent-e, és nem tudta felidézni, hogy e szerződések Rudi Zoltán elnök vagy a mandátuma lejárta után hivatalba lépett Medveczky Balázs ügyvezető idején köttettek.

A bíróság elé vitt megállapodásokat "nem a mostani tévévezetés alatt kötötték", nyilatkozta Balogh László, a kuratórium elnökhelyettese, és hozzátette: az ülésen nem kapott többséget az a felvetés, hogy büntetőfeljelentést tegyenek az ügyben.

Az MTV szerint nem hibáztak

A közmédium sajtóosztályának szerda esti közlése szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége eddig nem tájékoztatta az MTV menedzsmentjét arról, hogy ki, mikor, milyen tartalommal, melyik bírósághoz adott vagy ad majd be keresetlevelet.

"Az MTV akkor és most is fenntartja álláspontját, hogy betartotta mind a médiatörvényt, mind saját belső szabályzatát a Csináljuk a fesztivált és Az Örökös című műsorok szerződéseinek megkötésekor, amit igazságügyi szakértői vélemény is alátámaszt" - írták.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!