Csődbe mehet a Magyar Televízió

2009. november 24., kedd 16:36

Kevesebb kisebbségi és vallási műsort készítene a kevesebb pénzből gazdálkodó MTV, és bezárnák a vidéki stúdiókat is. Az MTV szerint politikai hatalomátvétel folyik, és nem igazak a vádak, hogy pazarolnak.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Orbán szerint az MTV-nek ki kell tartania - 2009.11.25.
A Fidesz elnöke aggódik a köztelevízió miatt, de szerinte az intézmény 1989-ben is jól harcolt.

A parlament hétfői esti döntésével 9,4 milliárd forinttal csökkentette az MTV jövő évi költségvetését az ideihez képest. Szocialista politikusok a szavazás előtt többször hangsúlyozták, az MTV rossz gazdálkodása miatt kell ennyivel csökkenteni az állami támogatást. Az MTV a döntés után azt állítja, nem gazdálkodik rosszul, hiszen évek óta nyereséges, de a mostani elvonás akár a közszolgálati televízió működését is ellehetetlenítheti. Ez pedig az MTV hivatalos álláspontja szerint tulajdonképpen a szocialisták politikai hatalomátvétele a tévében pénzügyi eszközökkel.

„A 9,4 milliárd forintos költségvetési elvonás azt jelenti, hogy az MTV működési költségeinek felét egy mozdulattal vette el az MSZP frakciója és további 9 képviselő. Ez gazdaságilag kezelhetetlen válsághelyzetet idézett elő” – nyilatkozta Nagy Attila gazdasági igazgató.

Szerinte az idei év háromnegyedének gazdálkodásáról szóló, legfrissebb beszámoló is azt mutatja, az első kilenc hónap üzemi eredménye 700 millió forinttal, mérleg szerinti eredménye közel 1 milliárd forinttal kedvezőbb a tervezettnél. A tavalyi évhez képest 0,5 milliárd forintot takarított meg a vállalat személyi jellegű ráfordításokon, valamint 2,3 milliárd forinttal kevesebbet költött műsorokra és egyéb szolgáltatásokra.

A most megszavazott 9,4 milliárdos elvonás viszont az MTV gazdasági igazgatójának véleménye szerint működésképtelenné teheti a céget, „hiszen 9 milliárdos személyi és 4 milliárd forintnyi bérleti díj nem gazdálkodható ki 10 milliárd forintból.”

Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke szerint a megszavazott elvonás miatt lehet, hogy be kell zárniuk vidéki stúdióikat, és csökkenteniük kell a kisebbségi és vallási műsorok adásidejét is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Minden támogatást elvettek az MTV-től  - 2009.11.23.
Először 7 milliárddal csökkentették a támogatást, most a fennmaradó 2,4 milliárdot is inkább a Duna Televíziónak adta az MSZP.
Az MSZP ki akarja csinálni az MTV-t - 2009.11.17.
Az MTV alelnöke szerint Gyárfás bosszúja miatt nem lesz műsor jövőre. Pedig 18 milliárdjuk van.
Nem mond le az MTV alelnöke - 2009.11.13.
A köztévé nem kap több pénzt, ezért Medveczky Balázs sem távozik.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!