Március elsején indulhat Gyárfás tévéje

2009. november 24., kedd 11:40 |

Az ORTT bejegyezte Gyárfás Tamás új csatornáját, az Út Tv-t, de közben a Napkelte producere megint elkezdte árulni az MTV-ből kiebrudalt műsor reklámidejét. A Napkelte ugyanis a Story Tévén folytathatja, és nem is biztos, hogy végül elindul Gyárfás tematikus adója.

Az ORTT-hez benyújtott műsorszolgáltatási kérelem szerint március 1-jén indulna Gyárfás Tamás televíziója. A hivatalos íratok szerint a Napkelte producere az új műholdas adónak az Út TV nevet adta.

Az Út Tv műholdon sugározhat, de nem az egyéni műholdas nézőkre számít, hanem a kábelszolgáltatókhoz akar így eljutni. Még október közepén derült ki, hogy Gyárfás saját adót indítana, akkor a producer az Indexnek azt nyilatkozta, ha lesz a tervből valami, nem politikai csatorna lesz az új adó, „hiszen nincs értelme olyan tévét létrehozni, amelybe nem mennek be egyes politikusok”.

Akkor az új csatorna műsorstruktúrájának vázlatában feltűnt Pallagi Ferenc, Lakat T Károly és juszt László neve is. A csatorna programigazgatójának az ATV egykori vezetőjét, Székely Ferencet kérte fel Gyárfás.

Az új adó indításának terve nem jelenti azt, hogy Gyárfás végleg lemondott volna a Napkeltéről. Egyrészt az ORTT-bejegyzésnek szinte nincsen semmi költsége, és nem kötelez semmire, másrészt információink szerint az új adó előkészületei ellenére Gyárfás már előrehaladott tárgyalásokat folytat a Story Tv-vel a Napkelte átvételéről, sőt úgy tudjuk, a reklámhelyeket is elkezdték árulni a régi, jól bejáratott hirdetőknek.

A Magyar Televízió szeptember 25-én bontotta fel a Napkelte jövő év végéig szóló szerződését. Azóta az MTV is beperelte a Napkeltét, és a Napkelte is a köztelevíziót, Medveczky Balázs ügyvezető alelnök szerint pedig azért vontak el 9,4 milliárdot az MTV-től, mert így akarnak a szocialisták bosszút állni a Napkelte kirúgása miatt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Gyárfás Tamás saját tévét akar indítani  - 2009.10.19.
A kereskedelmi csatorna a mellőzött nagyágyúk gyűjtőhelye lehet. Már szerepel a listán Bárdos András, Friderikusz Sándor és Juszt László is.
Minden támogatást elvettek az MTV-től - 2009.11.23.
Először 7 milliárddal csökkentették a támogatást, most a fennmaradó 2,4 milliárdot is inkább a Duna Televíziónak adta az MSZP.
Az MSZP ki akarja csinálni az MTV-t - 2009.11.17.
Az MTV alelnöke szerint Gyárfás bosszúja miatt nem lesz műsor jövőre. Pedig 18 milliárdjuk van.

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!