Béremelésért sztrájkolnának az MTV-ben

2009. november 26., csütörtök 14:28 |

Legalább az inflációt elérő béremelést szeretnének az MTV dolgozói, és a nyomásgyakorlás első lépseként sztrájkbizottságot alapítanának. A szakszervezetek szerint öt éve nem emeltek bért a csődközelben lévő intézményben, miközben a vezetők milliós fizetésével van tele a sajtó.

Sztrájkbizottság létrehozásáról döntött a Magyar Televízió dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete, mondta Kapuvári Gábor, a vállalat üzemi tanácsának elnöke.

A Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete, a Televíziós Dolgozók Szakszervezete és a Televíziós Műsorkészítők Érdekvédelmi Szövetsége az 1650 dolgozó mintegy harmadát tömöríti. Az előkészületek egyik név nélkül nyilatkozó résztvevőjének tájékoztatása szerint céljuk a bérek legalább reálértéken tartása, valamint a munkahelyek biztonságának garantálása. Mint mondta, öt éve nem volt fizetésemelés a cégnél, a költségvetési megszorítások miatt pedig veszélyeztetve érzik sokuk állását.

A napokon belül megalakuló testület első ülésein kell eldőlnie, milyen magatartást tanúsítanak az országgyűléssel mint fenntartóval, illetve a munkáltatói jogokat gyakorló menedzsmenttel szemben.  Az MTI a sztrájkbizottság előkészületeinek egyik szervezőjétől úgy értesült: még csütörtökön írásban kérik Medveczky Balázs ügyvezetőt, tegyen lépéseket a vezetők és a beosztottak javadalmazása közötti aránytalanságok tompítására.

Kapuvári Gábor szerint a belsősök négy százalékára jut a bértömeg 13 százaléka, és miközben a menedzsment tagjainak milliós fizetéseiről jelennek meg sajtóhírek, 637 olyan MTV-alkalmazottról tudnak, akinek havi bruttó bére nem éri el a 250 ezer forintot.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Orbán szerint az MTV-nek ki kell tartania - 2009.11.25.
A Fidesz elnöke aggódik a köztelevízió miatt, de szerinte az intézmény 1989-ben is jól harcolt.
Csődbe mehet a Magyar Televízió - 2009.11.24.
A 9,4 milliárdos megszorítás miatt megszűnnek a vidéki stúdiók és egyes vallási műsorok.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés