Apáti-Tóth Katát kirúgták a Duna Tv-ből

MTI/Index
2009.12.01. 13:47
A műsorvezető provokatív hangnemben beszélt politikusokkal, stílusa a Duna Tv szerint nem erre a csatornára való. Egy napig dolgozhatott az új reggeli műsorban.

A Hattól nyolcig című, most indult reggeli beszélgetős műsor vezetője provokatív stílusban készített interjút Mesterházy Attilával, az MSZP frakcióvezetőjével, a párt miniszterelnök-jelöltjével. Ezt követően Szijjártó Péterrel, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetőjével beszélgetett.

Nem politika

Keddi számában arról írt a Magyar Nemzet, lehetséges, hogy a Duna Tv azért bocsátja el egyik műsorvezetőjét, mert egy reggeli műsorban kemény kérdéseket tett fel Mesterházy Attilának, az MSZP frakcióvezetőjének. A Duna Televízió elnöke, Cselényi László szerint "szánalmas, ha abból is politikai kérdést csinálnak, ha egy televízió mérlegeli, melyik műsor hangulatához ki illik".

Hasonlóan nyilatkozott Herczeg Dóra, a Duna Televízió szóvivője. "Apáti-Tóth Kata jelenleg nem a Duna Televízió alkalmazottja, így nem is küldtük el – mondta a sajtós. – Kitűnő riporter, de stílusa nem illeszkedett a Duna Televízió új reggeli műsora, a Hattól nyolcig profiljába, mi pedig fenntartjuk a jogot, hogy a műsor hangulatához igazítsuk a műsorvezetést. Kár politikai okokat keresni annak a döntésnek a hátterében. Egyszerűen nem szeretnénk, ha a vendég és a néző úgy kezdené a napját, hogy az ügyészségen érzi magát" – fogalmazott a szóvivő.

"Mi bensőséges hangulatot szeretnénk teremteni az adásban, az a célunk, hogy velünk, a Hattól nyolciggal derűsen induljon a nap. A döntés nem azt jelenti, hogy Apáti-Tóth Kata ne találhatna a vibráló személyiségének és oknyomozó természetének megfelelő műsort a Duna Televízió képernyőjén" – mondta Herczeg Dóra.

Senkivel nem beszélt, semmit nem tud

Az ügyben nyilatkozatot adott ki Szijjártó Péter is. Ebben kijelenti, hogy a beszélgetés után távozott. Senkivel semmilyen módon nem értékelte a tévészereplést, semmit nem kifogásolt.

A műsorvezető elbocsátásáról a hírekből értesült, és felháborodással olvasta, hogy a Duna Tv részéről őt is összefüggésbe hozták a személyi döntéssel.