A kisebbségek médiatörvény-módosítást kérnek

2009.12.14. 12:16
A médiatörvény módosítását kéri az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége (OKÖSZ) annak érdekében, hogy a közmédiumok nemzetiségi műsorai elkülönített szervezeti egységként és költségvetésből működhessenek.

A kisebbségi törvény 2005-ös módosítása előírja, hogy a a közmédiumok nemzetiségi műsorai elkülönített szervezeti egységként és költségvetésből működhessenek, de az érintett médiumok a mai napig nem képesek kimutatni, hogy évente mekkora összeget szánnak e célra - mondta Heinek Ottó, az OKÖSZ alelnöke, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának vezetője.

A Magyar Televízió a szüneteltetni kívánta nemzetiségi műsorait, de a menedzsment és a sztrájkbizottság múlt heti megegyezése alapján most megmenekülni látszanak.

A helyzet az utóbbi években folyamatosan romlott - mondta Heinek. Rossz időpontban kerültek adásba ezek a produkciók, ráadásul az ismétlések is hétköznapra kerültek, így még kevesebb emberhez juthattak el az adások, ráadásul az MTV menedzsmentje évek óta ignorálja az országos önkormányzatokkal korábban kötött megállapodását.

"Ha a status quót vissza tudjuk állítani, már tettünk egy lépést előre" - jelentette ki Heinek Ottó, aki szerint a kisebbségi törvényt sérti a Magyar Televízió azzal, ha a megszorítások idején csak archív anyagokat sugároz nemzetiségi műsoraiban, hiszen a jogszabály rendelkezése szerint a közmédiumoknak nemcsak bemutatniuk, hanem gyártaniuk is kell rendszeresen ilyen produkciókat.