A Digisport a focivébé esélyese

2010.01.18. 17:45
Jóval kedvezőbb ajánlatot adott az MTV-nek a nyári labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogára pályázó DIGI Kft., mint a rivális RTL-Chello konzorcium. Számításaink szerint a DIGI ajánlatának elfogadásával a köztévé több mint háromszáz millió forinttal több bevételhez juthat.

Korábbi cikkünkben még úgy véltük, hogy a két pályázó ajánlatának értéke körülbelül azonos lehet, de az újabban birtokunkba került dokumentumokból kiderülnek olyan a részletek, amelyek alapján a DIGI ajánlata sokkal jobbnak tűnik. A Digisport tulajdonosa több pénzt kínál a meccsekért, mint az RTL, ráadásul a 64 mérkőzésből 26-ot az MTV meg is tarthatna magának.

Az MTV január elején nyilvános pályázatot írt ki a világbajnokság közvetítési jogainak értékesítésére. A köztévé annak idején 2,7 millió euróért, azaz kb. 729 millió forintért vásárolta meg a közvetítési jogokat az Európai Műsorszolgáltatók Egyesületétől (EBU), de jelenlegi anyagi helyzetében reménytelennek tűnik a közvetítés, mivel a  járulékos költségekkel együtt (gyártási költség körülbelül 250 millió forint), és leszámolva a legjobb esetben 600 milliós reklámbevételt, 380 milliós veszteséggel zárhatnák a közvetítéssorozatot.

A pályázatot olyan feltételekkel írta ki az MTV, hogy a nyertes a jogdíj kifizetése mellett a lehető legnagyobb bevételi lehetőséget biztosítsa a köztévé számára. Márpedig az első ránézésre kedvezőnek tűnő, bonyolult RTL/Chello-ajánlat mindössze 10 millió forintos pluszt garantál.

A konzorcium ajánlata 715 millió forintról szól, ehhez jön még 25 millió forint "egyéb bevétel" és az MTV RTL/Sport1 felé fennálló tartozása kamatainak elengedése, ami szintén 25 millió forintot tesz ki. A meccsek közül ebben az esetben a köztévé egyetlen egyet sem tarthat meg (kizárólag összefoglalók készítéséhez kapna anyagot), reklámbevétele alig keletkezne. Tehát összegezve: a 729 milliós jogdíj kifizetése után az MTV-nak alig tiízmilliója maradna az üzletből.

Az RTL-től késő este kapott tájékoztatás alapján kiderült, hogy az összesítő táblázatban szereplő 25 milliós összeg mellett a kereskedelmi tévé hajlandó az MTV jelenleg fenálló, legalább 100 millió forintra rúgó, és márciusban esedékes kifizetésű tartozását átütemezni, de csak abban az esetben, ha a köztévé az RTL/Chello konzorciummal köt szerződést, ellenkező esetben igényt tartanak a tartozás határidős kiegyenlítésére.

A korábbi cikkünkben említett, 150 millió forintra taksált filmcsomagról az RTL azt a tájékoztatást adta, hogy ez egy lehetőség, amit felkínáltak az MTV-nek, és melynek értelmében piaci ár alatt (akár 50 százalékos engedménnyel) juthatnának különböző külföldi ás hazai gyártású premierfilmekhez. Ezt az ajánlatban az MTV nem kívánta forintosítani,  így a filmcsomagot a kuratórium a döntéshozatalnál nem veszi figyelembe. A fentiek összegzése után az RTL/Chello ajánlat elfogadása esetén az MTV tízmillió forintos készpénzbevétellel számolhatna.

A DIGI Kft. ezzel szemben 850 millió forintot kínál első körben, és 26 mérkőzés közvetítését meghagyja az MTV-nél, köztük a nyitómeccset, 17 csoportmérkőzést, 4 nyolcad-, 2 negyed- és egy elődöntőt, sőt, egyórás csúsztatással a döntőt is közvetíthetné a köztévé, de az első választás joga minden esetben a DigiSportot illetné meg.

A 26 mérkőzés közvetítésének gyártási költsége 60 millió forintra rúgna, viszont a DIGI Kft. a reklámok értékesítésével nem foglalkozna, az MTV így 220 millió forintos bevételhez juthat. Ebben az ajánlatban is szerepel 50 millió forint "egyéb bevétel", és újabb 50 milliós közös reklámértékesítési pénz, így a végeredménye összehasonlíthatatlanul jobb, mint az RTL/Chello ajánlata: 330 millió forint maradhat a köztévénél a tranzakciósorozat végén.

A kérdés természetesen az, hogy az MTV kuratóriuma az üzleti szempontból mindenképpen előnyösebb, de az országos lefedettség szempontjából jóval rosszabb (a televízióval rendelkező háztartások mindössze 19 százalékában fogható most a Digisport) DIGI-ajánlatot fogadja-e el, vagy a mindössze tízmilliós bevételt garantáló, de  az ország 71 százalékát lefedő RTL/Chello-tendert.

Információink szerint egyébként a SportKlub az összes mecset ismételné, míg élőben az RTL Klub és a Sport1 adná a mérkőzéseket, ezek közül 46 garantáltan az RTL Klub adásán lenne látható.

Az MTV kuratóriuma január 20-án dönt a nyertes pályázatról, melyről 22-én már tájékoztatnia kell az EBU-t és a FIFA-t. A két szervezet jóváhagyása nélkül a szerződést megkötni nem lehet, de azt legkésőbb 2010 március 12-ig alá kell írni a győztessel. A január 22-i határidőt ráadásul illik véresen komolyan venni, mert amennyiben nem születik döntés, és az MTV nem fizeti ki az EBU felé fennálló 560 milliós tartozását, a szervezet a közvetítési jogokat azonnali hatállyal visszaveheti, és ebben az esetben a világbajnokság mérkőzéseit egyáltalán nem lehet majd látni magyar tévében.

Kérdéses, hogy a rohamléptekkel terjeszkedő DIGI Kft. rendelkezik-e megfelelő tőkével ahhoz, hogy egy számukra kedvező szerdai döntés esetén a kérdéses összeget az MTV-nek (EBU-nak?) péntekre átutalja - úgy tudjuk, hogy a folyamatosan külső forrásokból, tőzsdei és kockázati alapokból finanszírozott terjeszkedés kezd kifulladni, és a DIGI Kft. legutóbbi bankhitelkérelmét már elutasították.

Az sem teljesen világos, hogy az EBU milyen feltételekkel adta át a közvetítési jogokat az MTV számára, hiszen a nemzetközi gyakorlat az, hogy még ha lehetőség is van a jogok továbbértékesítésére, azon keresni nem engedik a köztes felet (jelen esetben az MTV-t). Adott esetben az is előfordulhat, hogy az MTV-nek osztoznia kell a 330 millió forinton az EBU-val, és ez, illetve az RTL felé esedékes tartozás rendezése az összeg nagy részét könnyedén felemésztheti.