Egy patkány miatt bűnhődik az ITV

2010. február 9., kedd 11:57

A nálunk is bemutatott Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow legutóbbi évadát Ausztráliában forgatta az ITV, és már decemberben kitört a balhé körülötte.

A vád szerint két, a műsorban szereplő híresség, Gino D'Acampo mesterszakács és Stuart Manning színész levadászott és megfőzött egy patkányt, amit aztán társaikkal együtt el is fogyasztottak, a forgatócsoport beleegyezésével. Ezzel eddig egyébként semmi probléma nem lett volna, de az állatot az ausztrálok szerint felesleges kegyetlenséggel ölték meg, és ez büntetendő.

A patkányt késsel szúrta le D'Acampo, de ezek szerint elég gyakorlatlan lehet ilyesmiben, mert mintegy másfél percig tartott, mire a patkány kiszenvedett, és ezt a kamerák is felvették. A műsort feljelentő állatvédők az Új-Dél-Walesben érvényes állatvédelmi törvényekre hivatkoztak, amiben az áll, hogy az állatok leölése során azoknak felesleges és elkerülhető kínt, szenvedést okozók szabálysértést, extrém esetekben bűncselekményt követnek el.

A büntetés mértéke ebben az esetben 3000 ausztrál dollárra rúgott, amihez még 2500 dolláros költségtérítést is kifizet az ITV (ez összesen 950 000 forint). A csatorna szóvivője hivatalosan is bocsánatot kért, de megjegyezte, a brit tévétársaságnak fogalma sem volt arról, hogy a patkányok védelmére vonatkozó törvények vannak  Ausztráliában.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!