A parlament törvényt sértett, amikor nem választott új ORTT-elnököt

Index, MTI
2010.02.22. 16:32
A döntést levették a napirendről, az MSZP és a Fidesz arra hivatkozik, hogy nem volt idejük felkészülni. A médiatörvény szerint a jelölés után 15 napon belül dönteni kell az ORTT-elnökről, de már nem lesz több ülés az új Országgyűlés megalakulásáig. Sólyom László sajnálja, hogy még csak nem is szavaztak egy minden szempontból alkalmas jelöltről.

Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szavazott a Ház hétfőn az ORTT elnökéről. Az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta: a személyi javaslat levételét a napirendről a szocialista frakció kérte a házbizottság rendkívüli ülésén, arra hivatkozva, nem állt rendelkezésre elég idő arra, hogy megfontolt döntést lehessen hozni az államfő és a miniszterelnök közös jelöltjéről. Az MSZP javaslatával egyetértett a Fidesz-frakció is.

Sólyom László és Bajnai Gordon múlt csütörtökön a 33 éves Polyák Gábort, a Pécsi Tudományegyetem Informatikai Kommunikációs és Jogi Tanszékének adjunktusát, Majtényi László előző ORTT-elnök volt tanácsadóját jelölte a médiahatóság élére.

A miniszterelnökhöz közel álló forrásaink szerint többek közt azért esett rá a választás, mert kinevezésével mintegy Majtényi elvei mellett is kiálltak azzal, hogy egyik bizalmas munkatársát jelölték. Emellett fontos szempont volt, hogy Polyák feddhetetlen előéletű, a magyar médiát és a nemzetközi szabályozást jól ismerő szakember, és nem áll egyik politikai párt vagy gazdasági érdekkör befolyása alatt sem.

A köztársasái elnök sajtófőnökén keresztül jelezte, hogy sajnálja, hogy egy független és alkalmas jelöltet nem választott meg az Országgyűlés az ORTT elnökének.

A szocialisták korábban azt mondták, támogatják a jelöltet, a Fidesz és a KDNP azonban jelezte, hogy nemmel szavaz, mivel kevésnek tartja a rendelkezésre álló időt a felelős döntéshez.

Azzal, hogy elhalasztották a szavazást, jogsértést követett el az Országgyűlés, hiszen a médiatörvény kimondja, a választást a jelöltállítástól számított tizenöt napon belül meg kell tartani. Ha mégsem választanák meg a jelöltet, akkor a jelölt helyére újat kell állítani tizennégy napon belül. Polyák Gábort február 18-án, múlt hét csütörtökön jelölte hivatalosan a köztársasági elnök és a miniszterelnök. A választásokig már nem ülésezik a parlament, így egyik határdiőt sem tudja betartani.

Majtényi László, az ORTT korábbi elnöke 2009. november 30-án távozott hivatalából. A korábbi adatvédelmi biztos október 29-én, egy nappal az országos kereskedelmi rádiós koncessziók odaítélése után mondott le a médiahatóság vezetéséről, hogy ezzel tiltakozzon a pályázat eredménye ellen.

Az ORTT október végén döntött a két országos kereskedelmi műsorszolgáltatási jogosultság odaítéléséről. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő, korábban a Danubius Rádió által használt  jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, addig a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre. Mind a Danubius, mind a Sláger Rádió pert indított a tenderrel kapcsolatos médiahatósági döntés miatt.