Megfeleződött az Axel Springer-nyereség

  • Index, MTI
2010. március 10., szerda 12:10

Az adózott eredmény 303 millió euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 560 millióról. A közép-európai piacokon még nagyobb volt a visszaesés. Ezzel szemben a kiadó online termékei közel 5 százalékkal jobban teljesítettek, mint tavaly.

Majdnem a felére esett a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német Axel Springer lapkiadó profitja tavaly, főként a hirdetési piac pangása miatt. Az adózott eredmény 303 millió euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 560 millióról. A társaság szerdai közlése szerint a bevételek 4,3 százalékkal 2,61 milliárd euróra zsugorodtak, de egyik legfontosabb piacán, Közép-Kelet-Európában nagyobb volt a visszaesés, mint Németországban, ahol a csoport lapjai viszonylag jól szerepeltek a válság ellenére. (Az Axel Springer Magyarországon olyan lapokat ad ki, mint a Viággazdaság, a TvR-Hét, a Kiskegyed, a Menedzser Magazin vagy a Popcorn.)

Az EBITDA (kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) 31 százalékkal 333,7 millió euróra mérséklődött.

A társaság vezetése arra számít, hogy az idén 10 százalékkal növekszik az EBITDA 2009-hez képest a költségcsökkentési program folytatásának eredményeképpen, a bevételeket nagyjából a tavalyi szinte várják.
A csoport forgalmának egyötödét adó digitális média üzletág bevétele 4,7 százalékkal nőtt.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől