Az MTV nem adja élőben Demszky beszédét

  • Index, MTI
2010. március 12., péntek 16:50 |

Azért nem adja élőben a fővárosi önkormányzat hivatalos ünnepségét az MTV, arra hivatkoznak, hogy nincs rá pénzük, miután a kormány, az SZDSZ szavazatai ellenére elvette az intézmény közel tízmilliárdos céltámogatását.

A költségvetési megvonás miatt nem közvetíti élőben a szabaddemokraták vezette fővárosi önkormányzat március 15-i ünnepségét a Petőfi-szobornál a Magyar Televízió. A megemlékezésen beszédet mond majd Demszky Gábor főpolgármester is, de szónoklatát csak az esti Híradóban foglalják majd össze.

"Az Országgyűlés 2009 végén úgy döntött, hogy 2010-ben a műsorkészítésre fordítható központi költségvetés felét megvonja a közszolgálati Magyar Televíziótól. Az MTV a csaknem tízmilliárdos elvonás miatt egyebek mellett a költséges élő közvetítések (ideértve például kulturális és sporteseményeket) jelentős részéről is lemondott, és csak a médiatörvényben rögzített kötelezettségeinek tud eleget tenni" - olvasható a köztévé közleményében.

Azért lett az élő közvetítés elmaradása ügy, mert nyílt levelet írt négy, az SZDSZ-hez közelálló közéleti személyiség.

"A Petőfi-szobornál zajló megemlékezést a Magyar Televízió a rendszerváltás óta minden évben élőben közvetítette, idén azonban erre nem kerül sor. Nekünk, akik ott ünnepeltünk akkor is, amikor a sajtó nem számolhatott be erről, mindez nem lesz újdonság: most is elmegyünk, hogy együtt ünnepeljük meg nehezen kivívott szabadságunkat" - írta csütörtöki levelében Haraszti Miklós, Konrád György, Kőszeg Ferenc és Rajk László.

Az MTV reagálásában kiemelte, hogy a hagyományoknak és a médiatörvényben előírt kötelezettségeinek megfelelően az idén is élőben közvetíti a nemzeti ünnep minden állami eseményét. Emellett a Magyar Televízió a nemzeti ünnep minden jelentős eseményéről, így a fővárosi önkormányzat megemlékezéséről is beszámol a Híradóban, valamint ötvenperces összefoglalót ad március 15-én este, amelyben ugyancsak helyet kap a Petőfi-szobornál tartandó ünnepség.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Minden támogatást elvettek az MTV-től   - 2009.11.23.
Először 7 milliárddal csökkentették a támogatást, most a fennmaradó 2,4 milliárdot is inkább a Duna Televíziónak adta az MSZP.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!