Már a 3D-s tévézésre készülnek a csehek

2010. március 17., szerda 14:38

A két legnagyobb szolgáltató is bejelentette, készen állnak a térhatású tévézés elindítására. Egy adót még nem lehetne megtölteni 3D-s tartalommal, ezért valószínűleg fizetős ondemand szolgáltatások indulnak.

A két legnagyobb cseh szolgáltató, a UPC és az O2 is jelezte, készek arra, hogy háromdimenziós tévéműsort indítsanak Csehországban. Mindkét cég jelezte, hogy rendszereik technikailag készen állnak a 3D-s csatornák továbbítására, akár már holnap felvennének a kínálatukba ilyen adókat, egyelőre a megfelelő tartalom hiányzik.

Mindezt azután jelentették be, hogy megjelentek az első 3D-s tévék a cseh boltokban. A Panasonic már 1750 eurótól kínál háromdimenziós adás vételére is alkalmas készülékeket, és még tavasszal piacra dobja ilyen készülékeit a Samsung és a Sony is.

A cseh bejelentés kissé váratlan, hiszen még az Egyesült Államokban sincs háromdimenziós tévécsatorna, ilyen csak Japánban működik. Egyes pletykák szerint a szolgáltatók megkezdték a tárgyalásokat, és nem is külön tévécsatornán jelennének meg először 3D-s tartalmak, hanem ondemanden, vagyis digitális videotékákban. Így ki lehetne kerülni azt a problémát, hogy egyelőre nincs annyi tartalom, amivel meg lehetne tölteni egy napi 12 órában műsort sugárzó adót.

Hírek szerint akár már a dél-afrikai futball-világbajnokságot is 3D-ben nézhetnék a csehek, legalábbis azok, akiknek van megfelelő tévéjük, és hajlandóak meccsenként fizetni az élményért.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Magyar találmány a 3D-s film - 2006.04.21.
Takács Mari már három dimenzióban vezette a tévéműsort. Bodrossy technikáját nem védették le, de világszerte használják.
Belgiumban imádták az első 3D-napilapot - 2010.03.12.
Az olvasóknak tetszett a térhatású reklám, de a szakértők szerint elmosódtak a hírek fotói.
Három dimenzióban üzent a jövőnek Szentgyörgyi - 2009.02.17.
Még hogy a Tutiti Frutti sztriptíztáncosai mutatták meg a magyaroknak, hogy mit is jelent a térhatású tévézés! Már 73-ban is háromdimenziósan, de még fekete-fehérben adott interjút Szentgyörgyi Albert. Az MTV archívumának térhatású felvételeit 35 év után, most lehetett először 3D-ben megnézni.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Zorán: 34 dal Kedvezményes ár: 4076 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!