Pénzt akarna a Tv2 és az RTL a videóiért

2010.04.07. 16:55 Módosítva: 2010.04.07. 16:55
Mindkét országos csatorna azt tervezi, hogy fizetőssé teszi a netes videókat és az archívumot, de még nem tudják, hogy mennyit is kérnének, és hogyan lehetne fizetni.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója a Kreatívnak nyilatkozva azt mondta, hogy a csatorna fontolgatja, hogy fizetőssé teszi az RTL videótárát. Egyelőre még nem született végső döntés az ügyben, így a részletek, például a fizetési mód és az ár sincs még kidolgozva, de úgy tudjuk, hogy az adó már egy ideje tervezi a lépést. Az RTL Klub műsorait egyébként már most is pénzért lehet csak elérni a digitális kábeltelevíziós hálózatokon, például a UPC-nél.

Az Index kérdésére a Tv2-nél is megerősítették, hogy fontolgatják az internetes videók fizetőssé tételét, de hogy pontosan, hogyan is várnak majd bevételeket, egyelőre még nem tudták a csatornánál megmondani, így nem lehet tudni, hogy adott időszakra lehetne előfizetni, esetleg videónként kellene fizetni, mindezt kártyával, emelt díjas sms-ben, esetleg mikrofizetési rendszerrel, például Paypalon keresztül.

A Viasat3 azonban az Origónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy semmi ilyesmit nem terveznek, a Viasat3 webes tartalmai továbbra is ingyenesek lesznek.

A televíziós csatornák közül eddig egyedül a Tv2 próbálkozott meg, hogy pénzért árulja archívumát, illetve netes tartalmait. A Megasztár második évadát lehetett emelt díjas sms-ért cserébe utólag is megnézni, a tehetségkutató következő szériájában azonban már újból ingyenesen nézhette meg bárki utólag a műsort a neten.