Stohl Andrással együtt Bordásnak is vége

2010. május 19., szerda 14:20

A Duna Tv nem talált új színészt Bordás ezredes szerepére, inkább kiírják a karakterét a Tűzvonalbanból.

Valóban az élet alakítja a népszerű krimisorozat, a Tűzvonalban dramaturgiáját - olvasható a Duna Televízió friss közleményében. Stohl András balesete után a Tűzvonalban Produkció bejelentette, hogy a színész és a produkció útjai a 4. évadra a továbbiakban közös megegyezéssel elváltak egymástól.

20090110tuzvonalb1

Felmerült, hogy a szerepet egy másik színész vegye át, ám egyheti intenzív munkát és egyeztetéseket követően az alkotógárda új megoldást választott: a Stohl által megformált exkommandós és rendőri példakép, Bordás ezredes karaktere a forgatókönyvírónak köszönhetően eltűnik a sorozatból.

A Duna Televízióban ősszel műsorra kerülő, 12 epizódos negyedik évad első felében, vagyis az eddig leforgatott 6 epizódban még megjelenik Stohl András, de a hetedik résztől már úgy alakulnak a cselekmény szálai, hogy Bordás ezredes karaktere eltűnik. Hogy pontosan hogyan és milyen módon, azt egyelőre titkolják.

A módosított forgatókönyv nem befolyásolja jelentősen a forgatás menetét, és nem érinti a produkció és a Duna Televízió együttműködését sem, közölte a csatorna. Az indoklás szerint azért született végül mégis a forgatókönyv átírását választó döntés, mert Fonyódi Tibornak sikerült olyan megoldást találnia, ami költség- és időhatékony módon megoldja az alapproblémát.

Korábbi információink szerint több színészt is megkerestek a szerepre, de Szabó Győző, Nagy Ervin és mások sem vállalták.

Comment:com

Címet keresünk egy Discovery-sorozatnak
Kérem szépen, zsűri lett a Comment:com-ból, felnőttünk.

KönyvesBlog

Pénzt terveztek az írók
A globális válság kellős közepén gyakran felmerül a kérdés: egyáltalán mi is az a pénz? A Guardian pont ezért írókat kért fel, hogy tervezzék meg a saját bankjegyeiket.

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!