Nem adja élőben a szumót a japán tévé

2010. július 6., kedd 13:28

57 év óta először fordul elő, hogy nem adja élőben a szumómérkőzéseket a japán közszolgálati televízió. A fogadási botrányok miatt döntött így az állami tévé vezetősége.

Történelminek is nevezhető döntést hoztak az NHK japán közszolgálati televízióban: fogadási botrány miatt levették a műsorról az 57 éve kihagyás nélkül közvetített szumótornát. A keddi döntés szerint a fogadási visszaélések oly mértékben rontották a sportág hírnevét, hogy nézők áradata kérte a közvetítés törlését.

Az NHK 1957 óta az évente hat alkalommal megrendezett torna mindegyikét közvetítette, most azonban közölte, hogy a vasárnap kezdődő 15 napos megméretést már nem fogja élőben kísérni. A botrány ellenére is érdeklődő nézők így sem maradnak beszámolók nélkül, csúsztatott, rövidített adásban értesülhetnek a küzdelem fejleményeiről.

A nemzeti sportnak számító szumó körül kipattant fogadási botrány megrengette az országot, hetekig vezető hír volt. Az ügy folyományaként a szumószövetség eltiltotta a sportág gyakorlásától az egyik legnevesebb birkózót, Kotomicukit. A fogadási botrány miatt Kavabata Fumio oktatási miniszter is megszólalt, és arra ösztönözte a szövetséget, hogy tegyen meg mindent a sportág tisztaságának szavatolására.

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!