Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Feljelentés tesz a Fidesz a Duna Tv miatt

2010.07.21. 20:33 Módosítva: 2010-07-21 21:41:17
A fideszes és a kereszténydemokrata kurátor a rendőrséghez fordul, mert a Duna Tv elnöke még mindig nem mondta meg, hogy mégis miért kellett közvetítőcégekkel szerződnie két tévésorozat gyártására. A kurátorok szerint bűncselekmény gyanúja vethető fel a több százmilliós túlszámlázások kapcsán, és ezen az sem változtat, hogy Cselényi László azóta lemondott a közszolgálati tévé elnöki székéről.

Átadják a rendőrségnek a Duna Televízió kérdéses, műsorgyártásra és filmbeszerzésre vonatkozó szerződéseit a Duna TV-t felügyelő közalapítvány Fidesz és KDNP által delegált tagjai. Szabó László fideszes delegált szerint a Duna TV vezetésével kapcsolatban közpénzek kezelése esetében hanyag, súlyosabb esetben hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja vethető fel, ami alól nem ad felmentést az, hogy a televízió elnöke a napokban bejelentette lemondását.

Szabó László szerint azért fordulnak a rendőrséghez, mert Cselényi László, a Duna TV elnöke a mai napig nem adott részletes tájékoztatást a kérdéses szerződések megkötésének körülményeiről, és arról, hogy miért volt szükség pár hónapja bejegyezett cégek beiktatására a Duna TV és a sorozatokat gyártó produkciós cégek közé.

Szabó László azt mondta, hogy a dokumentumokon szereplő cégek az eredeti összeg 30 százalékáért adták tovább megrendeléseiket. Közlése szerint az elmúlt időszakban irreális áron vásárolt a Duna TV filmalkotásokat is. A filmvásárlásokban közreműködő cégek pedig összefüggésbe hozhatóak a filmgyártásra szerződött közvetítő vállalkozásokkal.

A Duna Tv kuratóriumi elnöksége július 5-én egyhangú határozatot hozott arról, hogy Cselényi László tévéelnöknek három napon belül teljes körű információt kell adnia a felügyelőbizottságnak a Szabó László által kifogásolt szerződések mögötti alvállalkozói szerződésekről és azok szerződési összegeiről. Egyúttal a felügyelőbizottságot is felkérték arra, hogy folytasson le részletes vizsgálatot a kifogásolt szerződések "jogszerűségéről, gazdasági hatékonyságáról, azok piaci ár-érték arányairól, beleértve a szerződő partnerek alvállalkozói szerződéseit is."

Cégek, és aki mögöttük van

Szabó László június végén több sajtótájékoztatón foglalkozott azzal, hogy a gyanú szerint nemcsak a See Walker és a Jadedragon produkciós irodák adták tovább százmilliós nagyságrendű szerződésüket filmsorozatok gyártására, hanem további cégek is; a kurátor szerint a televízió a Gézengúzok című fikciós sorozatra 231 millió forint értékben szerződött az Arac produkciós irodával, amely a szerződést 72 millió forintért adta tovább egy gyártó cégnek. Így nagyjából 160 millió forintot "nyelt le" ez a cég, amely összesen három produkcióra szerződött a televízióval.

A Meyer Consulting Kft. nevű cég - amelyet ugyanakkor jegyeztek be, amikor az Aracot, és tulajdonosuk is ugyanaz - százmilliós nagyságrendben szerződött a Duna Televízióval - közölte a kurátor. Ismertette: a meglévő dokumentumfilmek és játékfilmek vásárlására megbízott Waterfall Television Kft., - amely 210-220 millió forint értékben szállít filmeket a televíziónak - ugyanarra a címre van bejegyezve, mint a See Walker Television Kft. Továbbá egy amerikai bejegyzésű, Apokalipszis nevű céget, amelynek 300 milliós megrendelése van a tévétől, ugyanaz az ember képviselte a filmek átadás-átvételekor, mint a Waterfall Television Kft.-t.

Az ügyre Cselényi László, a Duna Televízió Zrt. elnöke akkor úgy reagált, hogy a Duna Televíziót ért rágalmak leginkább a jereváni rádiós viccekre emlékeztetnek.