Megkapják támogatásuk kétharmadát a független színházak

2010. július 27., kedd 08:51

Veszélybe kerültek az alternatív- és befogadó színházak, ezért az illetékes minisztérlium úgy döntött, hogy a 120 miliárdos kötelező kormányzati zárolás ellenére mégis kifezetik a színházaknak beígért támogatás 66 százalékát.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) haladéktalanuk intézkedik arról, hogy az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatási összegek 66 százalékát mielőbb megkapják a nyertes intézmények és szervezetek, köztük a független színházi és táncművészeti társulatok - közölte a kultúráért felelős államtitkárság.

A NEFMI közleménye emlékeztet arra, hogy a 120 milliárd forintos kormányzati zárolásból a kulturális ágazatnak is ki kellett vennie a részét. A tárca azonban megvizsgálta az Előadóművészeti Tanács által támogatni javasolt szervezetek helyzetét, és ennek alapján úgy döntött: a nyertes pályázók további működése érdekében a zárolásokat úgy csoportosítja, hogy még az idén folyósíthassa a megítélt támogatások 66 százalékát.

Mint fogalmaztak, a NEFMI az előadóművészeti szakma képviselőinek kérését és véleményét figyelembe véve haladéktalanuk intézkedik arról, hogy a minisztérium idei pályázatain az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatások 66 százalékát a nyertes intézményeknek és szervezeteknek a támogatások lebonyolításával megbízott szerv, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága mielőbb folyósítsa.

Az összeomlás szélén

A Befogadó Színházak Társulása (BESZT) és a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) a múlt hét elején hívta fel a figyelmet arra, hogy az állami támogatás sok hónapos csúszása miatt "az összeomlás szélén" áll Magyarországon a független előadóművészeti szféra. Pénteken nyílt levelet fogalmaztak meg, amelyben leszögezték: a minisztériumi támogatások elmaradása ellehetetleníti a független színházak további működését.

A tárca akkor azt írta: keresi arra a megoldást, hogy az előadóművészeti tanács által javasolt támogatási összegeknek legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes független színházi és táncművészeti társulatok. Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke az MTI-nek pénteken úgy nyilatkozott: az 50 százalékos elvonás esetén működésképtelenné válhat a terület.

Az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába (független színházak, táncegyüttesek és bábszínházak) 108 szervezet tartozik, amelyek évente 6000-nél több előadást tartanak mintegy 1,2 millió nézőnek, és számos külföldi vendégszereplés során képviselik a magyar kultúrát.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A zárolások miatt megszűnhetnek az alternatív színházak  - 2010.07.19.
Az illetékes államtitkár külföldön, támogatás nem jön, társulatok oszlanak fel.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés