Jenő
3 °C
8 °C

Meghalt a gyilkosságokat megrendelő műsorvezető

2010.07.28. 19:52
Az 51 éves Wallace Souza szívroham következtében halt meg, közölte szerdán egy Sao Pauló-i kórház szóvivője.

Souzát 2009-ben azzal vádolták, hogy pusztán a nézettség növelése céljából gyilkosságokat rendelt meg. Az egykori rendőrt, a helyi törvényhozás tagját, a Canal Livre című kriminalisztikai műsor egykori népszerű házigazdáját összesen öt bérgyilkosság megrendelésével gyanúsította meg Amazonas állam rendőrsége.

A műsorvezető, aki ellen drogcsempészés és bűnszövetséghez való tartozás miatt is vizsgálat folyt, kitartott ártatlansága mellett, de októberben mégis feladta magát a rendőrségnek, miután lejárt a helyi törvényhozás tagjaként élvezett mentelmi joga.

A rendőrség szerint Souza halálbrigádot szervezett más drogcsempészek kivégzésére. A hatóságok szerint a megrendelt gyilkosságokkal dupla célt ért el: likvidálta a riválisait és növelte műsorának nézettségét. Souza az 1980-as években indította az Amazonas szövetségi állambeli Manausban a népszerű bűnügyi műsort, majd az itt szerzett népszerűségét politikai karrierje építésére használta fel: háromszor választották meg a szövetségi állam törvényhozásának tagjává, miközben a műsorvezetéssel sem hagyott fel.

Műsorában gyakran lehetett látni exkluzív felvételeket hátborzongató gyilkosságokról, amelyeket - mint az később kiderült - ő maga rendelt meg. A férfi a Budd Chiari-szindróma nevű ritka betegségben szenvedett, amely vérrögképződést okoz a májban.