Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Átalakítják és áramvonalasítják a HVG-t

2010.07.29. 19:50 Módosítva: 2010-07-30 13:18:53
Frissebb (1)
A HVG integrálja online és print szerkesztőségeit, de azért a hetilap szervezeti önállósága megmarad. Divíziókba szervezik a mellékleteket és az online termékeket, jelentős létszámleépítést hajtanak végre, és megújul ősszel a hetilap is. Mindezzel több százmilliót akarnak spórolni.

Egyesítette online és print szerkesztőségét a HVG, miután tavasszal, a Viasat3-tól érkező Kocsis Attila kereskedelmi igazgatóvá kinevezésekor már integrálta a netes és a nyomtatott tartalmak reklámhelyeit értékesítő sales osztályokat. Az eddig elkülönülten működő, csak korlátozottan együttműködő szerkesztőségek most közös vezetés alá kerülnek, és az újságírók többsége mindkét felületen publikálniuk kell majd.

„A nemzetközi trendeknek megfelelően a HVG is a több platformú tartalomelőállításra koncentrál majd, és ennek megfelelően alakítja szervezetét is – indokolta a kiadott közleményben a döntést Szauer Péter vezérigazgató. A HVG az egyik első olyan, nagy hazai nyomtatott média, amely összevonja szerkesztőségeit, a legtöbb helyen még ugyanis mindig különálló szerkesztőségek gyártják a netes és a nyomtatásban is megjelenő tartalmakat, sőt a legtöbb helyen a nyomtatott termékbe publikálni nagyobb presztízst, és gyakran nagyobb fizetést is jelent.

A hetilapot azért nem

Azonban a HVG-nél sem teljes az összevonás, a hetilap szervezeti függetlensége megmarad, az integráció leginkább az online-t és a mellékleteket, illetve kapcsolódó termékeket érinti, igaz ugyan, hogy a hetilap munkatársainak jelentős részét áthelyezik az online-t is kiszolgálató newsroomba.

A közlemény szerint a HVG hetilap mellett több divízió jön létre a HVG Zrt-n belül, amelyek olyan önálló tematikus termékcsoportokat fognak majd át, mint a karrier, az üzlet, az életmód és a technika. Úgy tudjuk, hogy a közleményben szereplő lehetséges divíziók még csak példák, az újságírókból, programozókból, dizájnerekből és termékmenedzserekből álló divíziókat ősszel alakítják csak ki.

„Az átalakítás keretében fontos hangsúlyt kap a költséghatékonyabb üzemeltetés. A gazdasági válság és a hirdetési piac zsugorodása miatt ugyanis lehetetlenné vált, hogy minden részleg minden feladat ellátására külön erőforrásokat alkalmazzon. Ennek megfelelően egyes pozíciókat összevonnak, csökken a print és nő az online tevékenységgel foglalkozók száma” – áll a közleményben, ami arra utal, hogy az átalakítással együtt elbocsátások is lesznek a lapnál. Információink szerint a HVG már csütörtökön elkezdte egyes osztályain az elbocsátásokat, várhatóan közel tíz százalékos létszámleépítést terveznek, és éves szinten körülbelül 200 millió forintot igyekeznek megtakarítani.

Megújulnak

Az összevonással párhuzamosan a HVG fejleszti netes tartalmait, nemsokára megjelenik a HVG a Jobline és a Techline Iphone-ra optimalizált változata, de állítólag még idén elérhető lesz az Ipad-verzió is.

A nyomtatott lap is megújul szeptember közepétől, Stílus néven aktuális kultúra- és életmódrovata lesz a hetilapnak heti kulturális ajánlóval, a Prizma rovat pedig a tudomány és a technika híreit közli majd.

A különszámok és HVG Plusz szakmai kiadványok mellett HVG Extra néven új különszámsorozat is indul, melynek első tagja az ősz elején megjelenő Pszichológia című lap lesz. Ősszel emellett egy munkajogi különszámot is tervez a HVG.

Lejtmenet

A HVG hetilapból 2008. első negyedévében még 86 ezret adtak el hetente, egy évvel később már csak 79 ezer fogyott belőle, az idei év első negyedévében a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség adatai szerint pedig mindössze 70 ezer fogyott a lapból egy átlagos héten. Két év alatt húsz százalékot estek a lap eladási adatai, és ezt pénzügyileg nem képes ellensúlyozni, hogy közben az online látogatottsága közel 60 százalékkal 120 ezerről 190 ezerre nőtt.

A gazdasági válság tavaly a HVG-t is elérte, az újságnál költségcsökkentő intézkedéseket vezettek be. Több embert kirúgtak, de a lapnál maradóknak is kötelező volt kivenniük egy havi, fizetés nélküli szabadságot, vagyis az újságírók tavaly csak 11 havi munkabért kaptak.

A HVG közben azért terjeszkedik is, tavasszal például megvették a Hírszerzőt.