Az ortodoxok mérgesek a pornórádióra

2010. szeptember 9., csütörtök 12:22 |

Egyházi és közéleti személyeket is felháborított, hogy Pornórádió néven új netes rádió indult Cseljabinszkban. A műsorszerkesztők szerint az orosz szexuális kisebbségek nem juthatnak szóhoz, és különben is, műsoraikkal a nemi betegségek terjedésének megállítását szeretnék elérni.

A Pornórádió műsorszerkezete elsősorban erotikus és relaxálást szolgáló zenéből, valamint a szexuális kisebbségek és a szexipar képviselőivel készült interjúkból áll össze. Az adás a tervek szerint októberben indul teljes lendülettel, de az adóról máris felháborodottan nyilatkozott az ortodox egyház, és tiltakoztak ellene Cseljabinszk, Jekatyerinburg és Szentpétervár kulturális életének képviselői is.

Az új rádió vezetői azzal érvelnek, hogy műsorukkal elő kívánják segíteni a nemi betegségek terjedésének megelőzését. Oroszországban a felszínen nyomasztó prüdéria mutatkozik, valójában azonban nagy a szabadosság, és ugyanúgy léteznek prostituáltak, pornóboltok, szexipar és nyilvánosházak, mint másutt. A szexuális kisebbségek képviselői egyáltalán nem jutnak szóhoz, és évek óta nem tudják elérni, hogy felvonulhassanak Moszkvában: panaszuk jelenleg az európai emberi jogi bíróság előtt van.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

|24 óra|RSS ©1999-2010 Index.hu Zrt. Minden jog fenntartva. Exférje adta el a lebukott orosz kémnő topless fotóit - 2010.07.05.
A volt férj a szexuális életükről is beszámolt, eszerint a szexi 007-es szereti a szexuális segédeszközöket, szívesen csinálja a repülőn, és ha munkája úgy kívánja, bárkivel ágyba bújik.
Rendőrroham egy orosz ellenzéki lap szerkesztősége ellen - 2010.09.02.
Felfegyverzett, maszkos rohamrendőrök érkeztek "nyomozati tevékenységet" végezni a New Timeshoz.

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől