Unokáink nem fogják látni

2010. szeptember 19., vasárnap 23:43 |

Harminc év után levették a képernyőről az "Unokáink sem fogják látni" című műsort.

30 év után levette az MTV a képernyőről az "Unokáink sem fogják látni" című, "avagy: a városvédő Pllasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát" alcímű műsort. Az MTV a Független Hírügynökség kérdésére azt válaszolta, Ráday Mihály műsora nem szerepel az MTV őszi struktúrájában, több információt az egyeztetések miatt nem tudnak adni.

A városvédő sorozat első adása 1980. elején ment le, az MTV honlapján még mindig a közszolgálati televíziózás egyik hagyományaként utalnak rá. A műsor sikerét jelzi, hogy 1982-1983 telén megalakult a Budapesti Városvédő Egyesületet, a Város- és Faluvédők Szövetsége és a Nemzeti Panteon Alapítvány is. A műsor kezdeményezése nyomán cserélték ki a többi között az Andrássy út kandelábereit, a Lánchíd és az Alagút címereit, újították fel a vidámparki körhintát, és építették újjá a Centrál Kávéházat.

raday mihaly
A Magyar Televízió ügyvezető alelnöke, Medveczky Balázs Magyar Televízióért Díjjal köszönte meg Ráday Mihály több mint négy évtizedes tevékenységét

Az Indexnek az MTV sajtóosztálya azt nyilatkozta, hogy a Ráday Mihállyal folyó egyeztetéseknek e héten lehet eredménye. Hogy az egyeztetések pontosan miről szólnak egyelőre nem sikerült megtudnunk. Ugyanakkor hétfőn Medveczky Balázs, a köztévé ügyvezető alelnöke Magyar Televízióért Díjat adott át Ráday Mihálynak megköszönve több mint négy évtizedes munkáját.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés