Összevonják a szlovák közszolgálati televíziót és rádiót

2010. november 3., szerda 15:56

Jóváhagyta a közszolgálati szlovák televízió (STV) és a rádió (SRo) összevonását szerdán a szlovák kormány.

Újabb cikkünk ebben a témában:

A parlament elfogadta a szlovák közszolgálati tévé és rádió összevonását - 2010.11.30.
A Szlovákia Rádiója és Televíziója (RTS) nevű új intézmény január elsején kezdi meg működését.

A Szlovák Rádió és Televízió (RTS), amennyiben Daniel Krajcer kulturális miniszter javaslatát a parlament is elfogadja, új intézményként január elsejétől kezdené meg működését. Krajcer a javaslatot, amelyet sokan bírálnak, elsietettnek, át nem gondoltnak minősítettek, a televízió katasztrofális anyagi helyzetével indokolta. A kabinet döntése alapján a szükséges törvényeket a parlamentnek gyorsított eljárásban kellene elfogadnia.

Míg az STV gazdálkodása a jövő évben 37 millió eurós hiánnyal járna, az új RTS a tervek szerint minimum 1,65 millió eurót takarít meg az államkasszának. Az RTS nemzeti, független, kulturális, információs és művelődési intézmény lesz, vagyonát az eddigi közszolgálati televízió és rádió vagyona fogja alkotni. A Szlovák Rádió és Televízió fő céljai ugyanazok lesznek, mint a jelenleg még külön-külön működő televízióé és rádióé.

Az új intézmény vezérigazgatóját a parlament választja meg. Az RTS tanácsa kilenctagú lesz, akiket szintén a parlament választ meg, illetve hívhat vissza. A mandátum hat évre szól. A jövőben megváltozik a közmédia finanszírozása is. Szlovákiában ugyanis megszüntetik a televízió és a rádió üzemben tartási díjait, a közmédiát az államkasszából fogják eltartani.

A korábban közölt információk szerint a szlovák televízió eddigi három csatornája kettőre, míg a rádió hat állomása négyre zsugorodik. A kulturális miniszter a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a Szlovákiában bevezetendő modell 43 olyan országban működik, amelyek közszolgálati médiája az EBU-ban (European Broadcasting Union) tömörül.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szalai a héten megnevezheti jelöltjeit a közmédiák élére - 2010.11.02.
November 23-án már biztos új vezérigazgatója lesz az összevonást megúszó négy közszolgálatinak. A tervekből viszont nagyfokú centralizáció és jelentős leépítések olvashatók ki.
Ha kell, elérhetetlenné tehetjük a Kurucinfót is - 2010.10.19.
Fellépne a túl hangos reklámok ellen, akár a tárhelyszolgáltatót is büntetné, de nem akarja szabályozni a Facebookot. Interjú Szalai Annamáriával, az NMHH és a médiatanács elnökével.
Pénzt gyűjt a Magyar Televízió - 2010.10.15.
Öt és fél órás különműsorral jelentkezik vasárnap a Magyar Televízió. Az m1-en látható műsorfolyam célja, hogy pénzt gyűjtsenek a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés