Medveczky maradt a tévéelnök

  • Index, MTI
2010. november 18., csütörtök 17:39

A Lánchídrádió megbízott főszerkesztője lett a Magyar Rádió vezérigazgatója, míg a jobbos rádió korábbi főszerkesztője az MTI-t vezetheti. Medveczky Balázs ügyvezető alelnökből vezérigazgatóvá lépett elő az MTV-nél.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Az EchoTv vezérigazgatója lett az MTI alelnöke - 2010.11.19.
Szabó László Zsoltot pár napja még az MTV élére jelölték.

A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma megválasztotta csütörtök délután Medveczky Balázst a Magyar Televízió, Jónás Istvánt a Magyar Rádió, Ókovács Szilvesztert a Duna Televízió, Belénessy Csabát pedig a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójává - közölte Balogh László, a kuratórium elnöke.

Medveczky az MTV ügyvezető alelnöke volt eddig, Belénessy Csaba az MTI alelnöke volt, korábban pedig a Lánchídrádiónál volt főszerkesztő. Ókovács Szilveszter tegnap még a HírTv műsorvezetője volt, még Jónás István a Lánchídrádió megbízott főszerkesztői székét hagyja ott a közmédiáért.

A vezérigazgatókat most is Szalai Annamária, az NMHH elnöke jelölte a posztra, miután az első fordulóban nem jött össze a közszolgálati kuratóriumban a jelöltek megválasztásához szükséges kétharmados többség. Most egyszerű többség is elég volt.

A vezérigazgatókat megválasztó kuratórium nyolc tagjából hatot a parlament választott. Közülük hármat a Fidesz, egyet-egyet pedig az ellenzéki pártok jelöltek. A testület további két tagját a médiatanács nevezte ki. A médiatanács döntött a vezérigazgató-jelöltek személyéről is az NMHH elnökének javaslatai alapján. A médiatanács az ORTT jogutódja, és a testület összes tagját a Fidesz jelölte, és a parlament választotta meg.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ókovácsból lehet a Duna Televízió elnöke  - 2010.11.17.
Csütörtökön biztos, hogy megválasztják az új lista alapján a közmédiumok vezetőit.
Fej nélkül maradt az állami sajtó  - 2010.11.12.
Az első fordulóban súlytalan jelölteket javasoltak az MTV, a rádió és a Duna Tv élére. A második fordulóban dőlhet el minden.
Ki vezeti majd az MTV-t?

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés