Az ügynökvádak miatt lemond Heltai Péter

2010.12.06. 20:32
A Class FM-et tulajdonló Advenióban már nem az igazgatóság tagja, de az RTL Klub felügyelőbizottságában még ott van Heltai, akinek egyes iratok szerint Szőcs Gézáról is jelenteni kellett a román titkosszolgálatnak a nyolcvanas évek végén.

Az Advenio Zrt. kezdeményezésére Heltai Péter hétfőn lemondott a Class FM-et tulajdonló cég igazgatóságában betöltött tagságáról.

Közleményük szerint Heltai Péter azt mondta, hogy lemondásának oka, hogy "az elmúlt napokban szárnyra kelt sajtóhíresztelések negatívan befolyásolják a társaságnál végzett munkáját".

Annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy "jelenléte a társaság terhére váljon", az igazgatóságban betöltött pozícióját "a híresztelések tisztázódásáig" nem kívánja betölteni - írta közleményében a Class FM országos kereskedelmi rádiót és a Heti Választ is irányító cég.

A hatályos cégjegyzék szerint egyébként  Heltai ma is igazgatósági tagja az Advenio Zrt.-nek, amely a Class FM rádió hullámhosszát nyerte el a tavalyi frekvenciapályázaton. Nyár óta felügyelőbizottsági tagja a Magyar RTL Zrt.-nek. Ebbe a cégbe ugyanaz az Infocenter.hu Zrt."delegálta", amelynek igazgatója az Advenio többségi részvényese.

Hegel fedőnéven jelentett

A Népszava múlt pénteken egy internetre is felkerült dokumentum alapján írta meg, hogy Heltai Péter filozófus, újságíró "Hegel" fedőnéven a román pártállami titkosszolgálat, a Securitate ügynöke volt. A lap által hivatkozott 2010. november 25-ei keltezésű iratot a Consiliului National pentru Studierea Arhivelor Securitatii (C.N.S.A.S.), azaz a romániai Securitate Archívumát vizsgáló Nemzeti Bizottság állította ki, s a C.N.S.A.S. elnöke, Dragos Petrescu írta alá.

A dokumentumot a Népszava információi szerint Gáll Tibor, Berlinben élő erdélyi magyar képzőművész megkeresésére adták ki. A néhány soros szövegben az olvasható, hogy azonosították a Hegel fedőnevű ügynököt, akinek az iratban szereplő személyes adatai megegyeznek Heltai Péter médiaszemélyiség személyes adataival.

A Népszava ennek kapcsán már a múlt héten megkereste Heltait, aki akkor annyit mondott, hogy tudott a dokumentum létezéséről, de nem látta azt. Hozzátette: "semmilyen alapja nincs annak, hogy ő besúgó volt, és jelentéseket írt volna. Úgy vélte, ez egy időzített támadás ellene, hiszen a sajtóban való megjelenés napján volt a Prima Primissima díj átadója, amelynek ő volt az egyik jelöltje a magyar sajtó kategóriában. Azt is mondta: "fontolgatja", hogy pert indít a C.N.S.A.S. ellen.

Az ügyben Gáll Tibort is megkérdezte a Népszava, aki a lapnak elmondta: két évvel ezelőtt Bukarestben valóban kikérte a róla szóló jelentéseket, amelyben a "besúgók" fedőnévvel szerepeltek. Gáll Tibor szerint egyikük Heltai Péter, alias "Hegel" volt, akinek két jelentése van Gáll birtokában, az egyik 1985 januárjából, a másik 1985 decemberéből származik.

A Hírszerző internetes portál hétfői információi szerint a Securitate Magyarországon is be akarta vetni "Hegel" nevű informátorát a 80-as évek végén. Szőcs Géza, jelenlegi kulturális államtitkár baráti társaságára akarták ráállítani, hogy "zavart keltsen" a budapesti ellenzéki társaságban. Az internetes portál megkeresésére Heltai Péter úgy nyilatkozott: Romániában kapcsolatban állt ugyan az állambiztonsággal, de soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat. Hozzátette ugyanakkor: "előfordult, hogy leírt dolgokat az eléje tett papírra".

Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a hirszerzo.hu-nak azt mondta, az ő megfigyelései dossziéjában is rendszeresen feltűnik "Hegel". Úgy fogalmazott: ugyan még nem kapta meg az álnevet felfedő okiratot, de "végtelenül szomorú és csalódott" lenne, ha Heltaival azonosítanák a róla jelentéseket készítő "Hegel"-t.

Az 1987-ben Magyarországra áttelepült Heltainak a hirszerzo.hu szerint erdélyi ellenzéki értelmiségiekkel kellett kapcsolatot teremtenie. A "célpontjai" voltak többek között Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Keszthelyi András, a "Sabou" néven futó Szőcs Gáza és Tamás Gáspár Miklós is - írta az internetes portál.