Diszkrimináció a Magyar Rádiónál

2010.12.08. 12:00
Elmarasztalta a Magyar Rádió Zrt-t az Egyenlő Bánásmód Hatóság

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megállapította a Magyar Rádió részéről elkövetett jogsértést Tóth Csaba szólamvezetői kinevezésének megtagadásával kapcsolatban, és ötszázezer forintos bírságot szabott ki, valamint a határozat nyilvánosságra hozataláról is döntött.

Tóth Csaba, aki 1996 óta a Rádió énekkarának tagja, üzemi tanácsi és szakszervezeti elnöki pozíciót is betöltött, az énekkar tenor szólamvezetői pozíciójára pályázott 2010 januárjában. Pályázatát támogatta az énekkar, a karnagy, valamint a Zenei Együttesek Irodájának (ZEI) vezetője is, a kinevezést azonban nem kapta meg, mert a Rádió akkori ügyvezetője, Cseh Gabriella alkalmatlannak ítélte vezetői tisztség betöltésére.

Tóth Csaba az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz benyújtott kérelmében sérelmezte, hogy nem kizárólag szakmai szempontok alapján döntöttek a pályázat elbírálásakor, életszerűtlennek nevezte a szólamvezető tisztség vezetői pozíciónak titulását, és kérte a Hatóságtól annak megállapítását, hogy őt korábbi érdekképviseleti tevékenysége miatt hátrányos megkülönböztetés érte a kinevezés megtagadásával. A volt ügyvezető a meghallgatás során  elmondta, hogy a szólamvezetői tisztség vezető pozíció, s mint ilyen teljes lojalitást kíván meg a munkáltató iránt. Ennek hiányára mutatott rá a volt ügyvezető arra hivatkozva, hogy Tóth Csaba a vezetést többször is kritizálta, a szakmai és az érdekképviseleti kérdéseket nem tudta elválasztani, a határozatból idézve például „szándékosan beleénekeltette a kórust az elnöki beszédbe”. Cseh Gabriella kiemelte meghallgatásakor azt is, hogy szólamvezetőként Tóth Csaba stratégiai és szakmai kérdésekben akadályozhatta volna munkát, mindezt figyelembe véve pedig nem nevezhette ki.

A Hatóság azonban Tóth Csabának adott igazat kiemelve, hogy

a) szólamvezetőnek lenni nem vezetői feladat, felette áll többek között a karnagy és a ZEI vezetője, így nem akadályozhatná a szakmai munkát, és korábbi akadályozásra sincs dokumentummal alátámasztott bizonyíték

b)a kérelmező és munkáltatója valamennyi korábbi konfliktusa a pályázó üzemi tanácsi, illetve szakszervezeti elnöki, tehát érdekképviseleti tevékenységéből fakadt, ezt a tevékenységet pedig A munka törvénykönyve, valamint Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény is védi, rögzítve, hogy a fenti tevékenység gyakorlása miatt a munkavállalót- többek között az előmenetel kapcsán - nem érheti hátrány.

Ennek alapján a Hatóság megállapította, hogy a kérelmezőt törvény által védett tulajdonsága, nevezetesen érdekképviseleti szervhez tartozása miatt érte hátrányos megkülönböztetés, és a munkáltató nem tudta magát a törvényi előírásoknak megfelelően kimenteni.

Tóth Csaba ellen egyébként korábban már háromszor is belső eljárást indított munkáltatója, az egyik fegyelmi intézkedést a Fővárosi Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte, kiemelve a Rádió eljárásának különösen jogsértő voltát. Cseh Gabriella Such Györggyel, a korábbi elnökkel együtt távozott a Rádió vezetéséből 2010 nyarán.