Szalai Annamáriától kérnek haladékot a megzavarodott közsajtósok

2010.12.21. 10:43
A közmédia háromezer dolgozója áthelyezésének leállítását, az intézkedés legalább féléves elhalasztását kérik az intézményeknél dolgozó üzemi tanácsok abban a levélben, amelyet Szalai Annamáriának, a Médiatanács elnökének, Fazekas Csabának, a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap vezetőjének és az intézmények vezérigazgatóinak írtak hétfőn.

A levelet az MTV, a Duna TV és az MTI üzemi tanácsának elnöke írta alá, a Magyar Rádió képviselője nem, a rádiósok az idő rövidsége miatt nem tudtak határozatképes üzemi tanácsi ülést összehívni, írja a Népszabadság.

A múlt heti bejelentés szerint az intézmények háromezer dolgozója január 1-jétől kerül át a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz, az „anyaintézményeknél” mindössze 49 fő marad (kivéve az MTI-t, ahol 70 fővel irányítják majd a központi hírgyártást), onnan rendelik a műsorokat, az alap pedig legyártja a különböző produkciókat.

Az alaphoz kerül a médiumok vagyona, beleértve az ingatlanokat is. A három közmédium üzemi tanácsa úgy ítéli meg, hogy a dolgozók áthelyezésének terve előkészítetlen, kidolgozatlan, és számos részlet tisztázatlan. Ezért javasolják az intézkedés azonnali végrehajtásának elhalasztását oly módon, hogy a logikus átalakulási folyamatnak 2011 szeptemberéig, de legalább még egy fél évig időt adjanak. Nehezményezik, hogy a munkavállalók tömegét érintő intézkedések kidolgozásába, a döntés-előkészítő folyamatba semmilyen módon nem vonták be az érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezeteket.

A vezérigazgatóktól kapott írásos és szóbeli tájékoztatás alapján nagyon sok felvetésre nem kaptak érdemi választ. Benyomásaik szerint az intézkedéseket végrehajtó vezérigazgatók részben maguk sem ismerik a január 1-jét követő működési rend meghatározó elemeit.

Az üzemi tanács vezetői felhívják a figyelmet arra is, hogy a jogelőd intézményeknél megkezdődött a konzultáció a munkavállalók és a munkáltató között az átszervezésről, de Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap még nem tájékoztatta az érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezeteket, noha erre törvény kötelezi.

A közmédiumok szakszervezeti fóruma is egyeztetést kezdeményez Fazekas Csabával, az alap vezetőjével. A tíz szakszervezet közös levele szerint az átalakítással kapcsolatban jelenleg alapkérdések tisztázatlanok, köztük olyan jelentőségűek, hogy ki lesz a munkáltatói jogokat gyakorló személy az alaphoz kerülő dolgozók esetében, milyen szervezeti és működési szabályzat alapján foglalkoztatják majd a dolgozókat.