Diktátornak nevezte Orbánt a luxemburgi külügyminiszter

2010. december 22., szerda 09:51 |

Egy interjúban a magyar médiatörvényt bírálta a luxemburgi külügyminiszter, aki szerint kérdés, hogy Magyarország egyáltalán méltó-e az EU-elnökségre. Szerinte a médiatörvény életbe lépése után már nem csak Lukasenkót lehet majd európai diktátornak nevezni. Szijjártó Péter szerint a külügyminiszter nem a luxemburgi kormány hivatalos álláspontját képviselte.

A luxemburgi külügyminiszter bírálta kedden egy interjújában a magyar parlament által aznap hajnalban elfogadott médiatörvényt. Jean Asselborn szerint az Európai Bizottságnak sürgősen fel kell lépnie a jogszabály ellen.

"A tervezet egyértelműen sérti az Európai Unió szerződéseinek szellemét és betűjét. Felveti a kérdést, hogy egy ilyen ország méltó-e az EU vezetésére" - mondta a Németországban tartózkodó Asselborn telefonon a Reutersnak, utalva arra, hogy Magyarország január 1-jén átveszi az unió soros elnökségét.

"(A törvény) közvetlenül veszélyezteti a demokráciát. Az állam ellenőrzést fog gyakorolni a vélemény fölött" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a jogszabállyal Magyarország hasonló csónakba kerül, mint amilyenben Fehéroroszország van. "Mostanáig AljakszandrLukasenkót (fehérorosz elnököt) tekintették az utolsó diktátornak Európában. Nem ez lesz a helyzet, amikor a törvény hatályba lép" - mondta Asselborn.

Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülés szünetében telefonon beszélt Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökkel, aki világossá tette a luxemburgi külügyminiszter keddi nyilatkozatával kapcsolatban, hogy egyáltalán nem a luxemburgi kormány hivatalos álláspontjáról van szó, mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter hozzátette, hogy a nyilatkozó luxemburgi külügyminiszter az ottani szocialista munkáspárt tagja.

Szijjártó azt mondta, hogy a magyar médiatörvény itthon és külföldön is leginkább bírált részletei szinte egytől egyig megtalálhatóak más európai uniós tagországok médiatörvényeiben is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Megszavazták a médiatörvényt, elhalasztották a digitális átállást  - 2010.12.21.
Az utolsó pillanatban kiderült, hogy mégsem lehet csak úgy csődbe vinni bármely tévét vagy lapot, a digitális átállást meg elhalasztották 3 évvel.
Sunázható lesz-e Orbán Viktor? - 2010.12.21.
Milyen lesz a magyar internet jövőre? - 2010.12.20.
Az új médiatörvény szabályozza majd az internetet is, de azt nem lehet tudni, hogy ez mit jelent. Kinek kell regisztrálnia, és mi lesz a facebookos rajongói klubokkal? Az biztos, hogy pár alaptalan bírsággal is csődbe lehet majd vinni bárkit.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés