Újabb pozíciókat szerzett a Fidesz a közmédiában

2010.12.22. 15:06
A Közszolgálati Közalapítvány mellett működő felügyelő bizottság eddig megválasztott négy tagját a Fidesz választotta meg, van köztük olyan is, aki az előző ciklusban még fideszes parlamenti képviselő volt. Az ötödik tagot majd a dolgozók választhatják.

A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma keddi ülésén megválasztotta a négy közmédium közös felügyelőbizottságát.

A felügyelőbizottság a törvény szerint öt tagú. A most megválasztott elnök Szadai Károly, tagjai Nagy Lenke, Balatoni Mónika és Bíró Ildikó. Mint Balogh László elmondta, január 31-ig a négy közmédiumnál dolgozó munkavállalók is delegálnak egy tagot a testületbe.

Szadai Károly előzőleg a Magyar Rádió Közalapítványának fidezses elnöke volt, dolgozott annak felügyelőbizottságában is. Nagy Lenke a Duna TV-t, illetve a közrádiót felügyelő közalapítvány kuratóriumában dolgozott. Őt is a Fidesz delegálta.

Balatoni Mónika pedig dramaturg, aláírója volt a holokauszttagadó David Irving megszólaltatásáért megszüntetett közéleti műsorért, az Éjjeli menedékért kampányoló nyílt levélnek, 2004-ben pedig a Fidesz kulturális tagozatának gálaestjére rendezett műsor. A kormányváltás óta több mint négymillió forintért tanácsokat adott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.

Bíró Ildikó az előző ciklusban a Fidesz parlamenti képviselője volt, emellett a polgári köröket koordinálta.

Silhavy Máté, a kuratórium Jobbik által delegált tagja szerint : a kuratóriumi tagok csak az ülésen kapták meg a leendő felügyelőbizottsági tagok önéletrajzát; a testület jobbikos és LMP-s tagja a szavazáskor tartózkodott.

Kránitz László MSZP-s delegált az ülésen azt javasolta, hogy az MSZP-nek, mint a legnagyobb ellenzéki pártnak is kellene tagot küldenie a felügyelőbizottságba, de erre nem volt lehetőség. A szocialista kurátor ezért nemmel szavazott a javasolt személyekre.