Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTeljesen átszervezték az MTI vezetését
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója 2011. január 1-i hatállyal személyi intézkedéseket hozott, amelyek a cég Hírszerkesztési Központjának, valamint szerkesztőségeinek vezetésére is kiterjednek.
Az eddig érvényben lévő szabályok szerint az érintett posztokra pályázatokat írtak ki, ilyen most nem történt, a pályázatokat szabályozó belső utasítást hatálytalanították.
Keller Tivadar, a Hírszerkesztési Központ főszerkesztő-helyettese helyére Toót-Holló Tamást, a Belpolitikai Szerkesztőség eddigi vezetőjét neveztékki. A Belpolitikai Szerkesztőség élére Wéber Ferenc kerül.
Demecs Zsolt, a Fotószerkesztőség vezetőjének helyére Virágvölgyi István érkezik. A Külpolitikai Szerkesztőség élére Feledy Botond kerül, ő S. Tóth Lászlót váltja a posztján. Török Éva helyett Dankó Ádám lesz a Gazdasági Szerkesztőség vezetője.
Újvári Margitot, a Panoráma Szerkesztőség eddigi szerkesztőségvezetőjét szerkesztőségvezető-helyettessé nevezik ki, a Panoráma Szerkesztőség élére Devich Márton kerül.
A Belpolitikai Szerkesztőség részeként dolgozó parlamenti rovatot Balogh Csilla helyett Demény Dóra irányítja a továbbiakban. Straky Zoltánt, a Nemzetközi Tájékoztatási Szolgálat vezetőjét Kuthi Áron váltja fel. A Multimédia Szerkesztőség állománya integrálódik a hamarosan létrejövő Új média szervezeti egységbe.
A vezető posztokról felmentett dolgozók valamennyien az MTI-ben dolgoznak tovább.
Lehetnek fizetős szolgáltatások
Ingyenes lesz a Magyar Távirati Iroda hírszolgáltatása, de a speciális megrendelésektől a jövőben sem zárkózik el a közmédiarendszer, mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szakértője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
El tudják képzelni, hogy érkezhetnek a piacról olyan igények, amelyek speciális hírkereséseket, hírösszegzéseket, a hírek archívumaiban keresést kívánják meg, vagy éppen tematikus hírek legyártását. Ez elől nem zárkóznak el, hiszen ez is növelheti a kereskedelmi bevételeket, amiről nem kíván a jövőben sem lemondani a közmédiarendszer, sem az MTI-ben, sem pedig a többi közmédiában.
Szabó László azt is elmondta, az átalakítás a közmédiában az intézmények vidéki tudósítói hálózatait is érinteni fogja. Nem biztos abban - tette hozzá -, hogy mind a négy zrt.-nek külön-külön kell-e tudósítói hálózat. A szakértő a racionalizálási kérdések között az alap éppen tartó sajtótájékoztatóját hozta fel példaként, amikor megjegyezte: nem biztos abban, hogy az MTI és a Magyar Rádió jelen lévő két munkatársának is részt kellene vennie a sajtótájékoztatón.