Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCsak arányosan büntethet a médiatanács
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
L. Simon László egy MTI-nek adott interjúban kijelentette: az új médiatörvényt érő nemzetközi bírálatok sokszor az MSZP vádjait visszhangozzák, az "európai cirkusz kirobbantása" pedig a szocialista luxemburgi külügyminiszterhez köthető, aki "nem véletlenül szólalt meg". A politikus szerint a szakmainak tűnő, nyugati lapokban olvasható aggodalmak nagy többsége olyan helyzet ellen tiltakozik, ami nem áll fenn Magyarországon. A The Washington Postban kedden megjelent írásra úgy reagált: az egyértelműen arról tanúskodik, hogy szerzője nem ismeri a jogszabályt, amit kifogásol.
Azt mondta, néhány kritika jogos, így kétségtelen, hogy a médiatanács kizárólag a kormánytöbbség által jelölt tagokból áll, ebből azonban nem következik, hogy működése antidemokratikus volna.
A fideszes politikus bízik benne, hogy a szabályozást támadó vélemények megváltoznak, amikor kiderül, hogy igazságtalanok voltak, de álláspontja szerint el sem kellett volna jutni idáig, méltányosabb lett volna megvárni, hogyan alkalmazza a törvényt a médiahatóság.
Arányos
A médiatanács kizárólag a jogsértés súlyához igazodó szankciókat szabhat ki, érvényesítenie kell az arányosság és a fokozatosság elvét, így először például csak figyelmeztethet - jelentette ki. "Miért gondolják azt, hogy ha valaki elkövet egy kisebb jogsértést, megbüntetik 25 millió forintra? Ráadásul világos, hogy a bírságnak igazodnia kell a médium anyagi teljesítőképességéhez" - fogalmazott L. Simon László. Szerinte alaptalan a sajtószabadságot félteni a médiatanács esetleges bírságaitól, "mindenki tudja, hogy nem fognak januártól lapokat tízmilliós bírságokkal sújtani".
Kitért arra, hogy a bírságról döntő médiahatósági határozat megtámadása után a bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni, így az ügyek nem fognak évekig elhúzódni.
Azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Balsai István, az alkotmányügyi bizottság elnökeként múlt hétfőn olyan zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be a médiatörvényhez, ami alapján azonnal fizetniük kellett volna a megbírságolt médiumoknak, L. Simon László elmondta: végig amellett volt, hogy a médiumok kérhessék a határozat felfüggesztését, de a bizottságban többen arra hivatkoztak, hogy erre az APEH által kiszabott bírságok esetében sincs lehetőség.