A kereszténydemokraták a Való Világ elleni feljelentésre buzdítanak
További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az IKSZ arra kéri a családi értékeket védelmező magánszemélyeket, civil szervezeteket, hogy a Való Világgal kapcsolatban egyedi bejelentésekkel konkrét esetekre is hívják fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) figyelmét, hogy az az ügyek egyesítésével tudjon eljárni. A médiahatóságtól pedig a középmértéket meghaladó, példaértékű büntetés kiszabását kérik.
Stágel Bence, a szervezet elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, az IKSZ álláspontja szerint a nézők nem azért "fogyasztanak médiaszemetet", mert erre van igényük, hanem azért, mert ezt teszik eléjük. Stégel szerint a Való Világhoz hasonló reality műsorokban a kihasznált szereplők nemcsak a maguk, hanem - a producerekkel közreműködve - tulajdonképpen a nézők emberi méltóságát is meggyalázzák, hasonlóan azokhoz a beszélgetős műsorokhoz, amelyekben "kiárusítják az emberek sorsát és nyomorúságát".
Az Ifjúsági Kereszténydemokratákat elképzelhető, hogy a reality hétfői eseményei akasztották ki, amiben nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után üvegezést játszottak a lányok (kb. 3 percnél indul), meztelenül futkostak, majd este leszbipartit rendeztek. Az RTL Klub este héttől vetített összefoglalójában ebből az üvegezésen kívül csak az egyik szereplő futkosását lehetett látni, de az illető mellét a csatorna kikockázta az adásból.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
március 24., 12:01
- Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve
A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.
március 24., 10:53
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
4 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
6 órája
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Kultúr
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
6 órája
- Kultúr
Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató
Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.
március 24., 12:13
- Kultúr
Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada
Egyelőre még titkosak az új karakter- és cselekményrészletek.
március 24., 12:36
- Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin
Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.
2 órája
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése
Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.
3 órája
- Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül
Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.
március 24., 17:59
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
A szerelemvonaton nincs fék, ismét rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?
Megváltották a 750 ezredik jegyet a filmre.
március 24., 15:29
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
8 órája
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
17 órája
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
9 órája
- Címlapon
Rohamosan nő a halálos áldozatok száma Mianmarban, összedőlt a fővárosi reptér irányítótornya
Több országból érkezne támogatás, de a repterek alkalmatlanná váltak a repülőgépek fogadására.
2 órája
- Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában
Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.
5 órája
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
10 órája
- Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről
A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.
13 órája
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43