A Hír Tv-től igazolt fő hírpolitikust a Tv2

2011. január 7., péntek 13:53

Pindroch Ferenc, a Hír Tv korábbi szerkesztő-műsorvezetője lesz a kereskedelmi csatorna hírpolitikai tanácsadója.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Rákay Philip milliókat kapott tanácsokért és hirdetés közzétételéért - 2011.03.10.
Az MTV intendánsának cége fideszes önkormányzatoknak számlázott.

A Tv 2 szóvivője, Koltay Tamás az Index kérdésére megerősítette, Pindroch Ferenc január 1-jétől átigazolt a csatornához. Koltay elmondta, a volt hírtévés riporter a Tv2 hírpolitikai tanácsadójaként dolgozik majd, a kinevezésről további információkat azon nem osztott meg velünk. Így azt sem, hogy Pindroch kap-e - és ha igen milyen szerepet - a hírműsorok felügyeletében, illetve, hogy a személyi döntés jelent-e bármiféle irányváltást a csatorna életében.

Sajtókörökben hetek óta terjedt a hír, hogy szokatlan módon Hír Tv-s újságíró érkezik a Tv2-höz, de ezt házon belül és kifelé is azzal magyarázták, hogy Pindroch kapcsolatait az állami kommunikációs pénzekről való tárgyalásnál kívánják kamatoztatni. Úgy tudjuk, nagy meglepetést váltott ki ezután, hogy a cég belső telefonkönyvében más titulus jelent meg a neve mellett: A hírpolitikai tanácsadói munkakör ugyanis eddig nem létezett a csatornánál.

Az Index megkereste Pindroch Ferencet is, ő azonban nem nyilatkozott a munkahelyváltásról.

Pindroch a Hír Tv híradójának szerkesztő-műsorvezetői állását hagyta ott az új megbízatásért. Továbbra is főszerkesztője maradt viszont az V. kerületi önkormányzat által működtetett City Tv-nek, amelyről ellenzéki képviselők azt állítják, hónapok óta nem kaptak benne megszólalási lehetőséget. Az újságírónak közös tanácsadó cége volt Rákay Philippel, aki a napokban lett a közszolgálati m1 intendánsa. A Contact Media Hungary Tanácsadó Kft. a tavaszi választások előtt lett sajtótéma, amikor kiderült, hogy számos fideszes önkormányzattal álltak szerződéses viszonyban. Az Index információi szerint Pindroch és Rákay az év végén váltak meg a cégbeli tulajdonrészüktől.

Az új Tv2-es munkatárs nem tévesztendő össze testvérével, Pindroch Tamással, aki a Magyar Hírlap újságírójaként az Echo Televízió Kibeszélő című élő betelefonálós műsorának vezetője lett.

Comment:com

Az írók céhe a Modern családot, a Totál szívást és a Homelandet díjazta
Az észak-amerikai forgatókönyvírók szakszervezete vagy céhe is kiosztotta végre saját díjait, és bátran kijelenthetjük, hogy azok kaptak szobrot, akik valóban megérdemelték.

KönyvesBlog

Szerdára Szerb Antalt!
Új, szerdánként jelentkező rovatunkban Szerb Antaltól közlünk elgondolkodtató, szórakoztató vagy éppen drámai sorokat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Gépírásoktatás!
Tanulj meg tíz ujjal, vakon gépelni!