Kiborult Koltai Róbert egy tévéfelvételen
Koltai csak hosszas egyeztetés után vállalta, hogy kamera elé áll, és őszintén beszél fia letartóztatásáról. A színész, ügyvédje javaslatára, az egész sajtót, sőt még a közönséget is kizáratta a felvételről, és azt sem engedte meg, hogy fényképet készítsenek róla a helyszínen. A stúdióban tehát kizárólag a kamera, Koltai Róbert és a műsorvezető Hajdú Péter vehetett részt, de úgy tűnik, a színész még így sem volt képes visszafogni magát, írja a Blikk.
Koltai Róbert és Pogány Judit fiát, P. Koltai Gábort december 8-án tartóztatták le adócsalás és adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt. A gyanú szerint a producer cége több mint 35 filmre igényelt állami támogatást, amelyet fiktív számlákkal igazolt, a 4,2 milliárd forintot pedig offshore cégeken keresztül mosta tisztára.
"Nem tudom végigcsinálni, elegem van" - kelt ki önmagából Koltai Róbert a Frizbi felvételén, ahogy azt vasárnap este óta a talk-show-t beharangozó előzetesből is láthatják a nézők. A színész iszonyatos dühbe gurult, csapkodta az asztalt, és szerette volna otthagyni az interjút, Hajdúnak azonban sikerült lecsillapítania, és rávenni őt a beszélgetés folytatására, aminek tartalmáról egyik fél sem nyilatkozott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50