A cégjogi törvénnyel módosították a médiatörvényt

2011.01.11. 11:09 Módosítva: 2011.01.11. 12:03
A december 21-én hajnalban elfogadott médiatörvény jogorvoslatra vonatkozó paragrafusát nem önkényesen, hanem egy másik törvényhez fűzött módosító javaslattal változtatták meg. Így került be az a pont, amely szerint a Médiatanács hatósági határozatainak felülvizsgálatáról a bírósági eljárást harminc nap alatt kell lefolytatni. Ez a pont még nem szerepel a Magyar Közlönyben megjelent médiatörvény szövegében, de az NMHH honlapján már igen, ami tehát hitelesnek tekinthető.

Nem önkényesen változtatták meg a médiatörvény szövegét, hanem az országgyűlés a médiatörvény elfogadása után két nappal, december 23-án egy másik törvénnyel módosította a bírósági eljárás határidejére vonatkozó részt, mondta az Indexnek Jablonszky László a Complex CD-jogtár főszerkesztője.

A Hírszerző számolt be arról, hogy más szöveg szerepel a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság honlapján pdf-ben elérhető médiatörvényben mint a Magyar Közlöny 202. számában megjelent szövegben.

A 164. paragrafus 1. pontjáról van szó, amely a közlönyben így áll: "A bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni", az NMHH weboldalán pedig így: "A 163. § szerinti eljárásokban mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság harminc napon belül határoz". A Hírszerző szerint az NMHH "önkényesen változtatott a médiatörvény szövegén"

A helyes szöveg az, amely szerint a bíróság harminc napon belül határoz, mondta Jablonszky László. Ez a pont az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról szóló, 2010. évi CLXXIX. törvény 11. paragrafusával került be a szövegbe. Ennek szövege így szól:

11. § A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény 164. §-a a következõ szöveggel lép hatályba:
„164. § (1) A 163. § szerinti eljárásokban mind az elsõfokú, mind a másodfokú bíróság harminc napon belül határoz.
(2) A bírósági felülvizsgálati eljárásra a Fõvárosi Bíróság kizárólagosan illetékes.
(3) A bíróság a Médiatanács határozatát megváltoztathatja.”

A cégjogi törvények módosításáról szóló törvény december 30-án jelent meg a közlöny 201. számában, a médiatörvény szövege pedig december 31-én a 202-ben, amelyben viszont ez a pont még nem szerepel. Ennek oka Jablonszky László szerint az, hogy a közlönyben mindig a parlament által elfogadott változat jelenik meg.

Kérdésünkre, hogy akkor jelen esetben fellelhető-e a médiatörvénynek olyan egységes szövege, amelybe már ez a módosított pont is bekerült, Jablonszky László azt mondta: a magyarorszag.hu-n megjelent jogszabályszöveg (és ezek szerint az NMHH honlapján olvasható szöveg) hiteles. Ezek már tartalmazzák a módosított 164. paragrafust is.

A harmincnapos határidőre vonatkozó kitételt az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításához fűzött módosító javaslat tartalmazta. Az alkotmányügyi bizottság által benyújtott indítványt (pdf) a Ház utolsó ülésén - a törvényjavaslattal együtt - elfogadta. A médiatörvény kétharmados törvény, az ezt módosító javaslatot és a cégjogi és társasági jogi tárgyú törvényeket módosító törvényt is kétharmados többséggel fogadta el a ház.

A Balsai István fideszes bizottsági elnök által aláírt indítvány indoklása szerint a médiatanács hatósági határozatai ellen indítható bírósági eljárások gyors befejezése közérdek és az érintett médiaszolgáltató méltányolható magánérdeke is, ezért szükséges rövid határidőt megállapítani. (A médiatörvény alapján a keresetlevél benyújtásának önmagában nincs halasztó hatálya a határozat végrehajtására, de a keresettel támadott médiahatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése kérhető a bíróságtól.)

Az MSZP elsiette

Az ügyben a jelek szerint nem tájékozódott az MSZP, mert az Országos Sajtószolgálat útján 11 óra 27 perckor kiadott közleményükben "döbbenten értesülnek róla, hogy egy eddig ismeretlen kiegészítés került a médiahatóság honlapján elérhető médiatörvény-szövegbe". A párt a Hírszerzőben megjelentekre alapozva azt írja: "Úgy tűnik, hogy Szalai Annamária, a médiamindenhatóság elnöke már nem csak rendelet-, de törvényalkotásra is jogot formál." Az MSZP ezért felszólítja az NMHH első emberét, hogy haladéktalanul távolítsa el a hatóság honlapjáról a jogtalan passzust tartalmazó médiatörvény-szöveget és a jogszabályalkotást a továbbiakban bízza a törvényhozói hatalommal felruházott Országgyűlésre.