"Mindenki úgy hal meg, ahogy akar" - Barry Levinson interjú

Al Pacinóval producerként már találkozott, rendezőként ez volt az első közös munkájuk.  Milyen volt vele forgatni?

Nagyszerű. Ilyen színészekkel mindig egy élmény együtt dolgozni, mert profik, és pontosan tudják, mikor, mit várnak el tőlük.

Hogy sikerült ennyire visszafognia Pacino egóját?

Nem az én érdemem. Al elolvasta a forgatókönyvet, és felhívott, hogy érdekelné a dolog. Az első gondolatom nekem is az volt, hogy az Ördög ügyvédjében látott Pacino itt kicsit sok lenne, de felesleges volt az aggodalmam. Nem kellett rászólni, nem kellett különösebben instruálni, bejött a színbe, felvette magára a jelmezt, és egyszerre Kevorkian lett. Lenyűgöző volt, amilyen természetesen, zsigerből játszott.

Ő volt az első számú jelölt a szerepre?

Korántsem, viszont ő volt a tökéletes választás. Amikor szóltak, hogy érdekli Kevorkian karaktere, nem láttam benne az örmény patológust, ahogy a szakadt kardigánban teázik a lelakott konyhájában. Az olvasópróba előtt bement a sminkbe, átfestették a haját, ráadták a szemüveget, a jelmezt, és amikor bejött, döbbent csend fogadta. Ő volt Jack, kétség sem fért hozzá. Le is fotóztam azt a pillanatot, itt van nálam most is, mert olyan döbbenetes volt ahogy átlényegült. Ehhez foghatót nem nagyon láttam korábban.

Miért ezt a témát választotta?

Érdekes kérdés. Nem tudom. Ez nem úgy megy, hogy évek óta szerettem volna az eutanáziáról forgatni, de csak most került a kezembe megfelelő anyag, nem. Kaptam egy forgatókönyvet, és ugyan láttam benne azokat a részeket, amiket azonnal át kellett dolgozni, alapvetően érdekesnek találtam, és belevágtam. Rengeteg olyan motívum van benne, ami érdekel, az egyén küzdelme, a hit, a meggyőződés és így tovább. Az is nagyon izgatott, hogyan tudjuk megvalósítani bizonyos elemeit, hogy az valóságosnak tűnjön, hogy ne lógjon ki a lóláb. Nagyon érdekes volt az előkészítés is, amikor például a filmben látható interjúkat terveztük meg. Kevorkian minden hozzá forduló paciensről videófelvételt készített, végig dokumentálta az eseményeket az első találkozástól a halálig.

A filmben láthatók az eredeti felvételek?

Nagyrészt igen. Azokban az esetekben, ahol az illetőt még később is mutatjuk, mint például az első pácienst, ott színészekkel dolgoztunk, de a jeleneteket pont olyanra öregítettük, mint amilyenek az eredeti felvételek voltak. A többi esetben Jack helyére a trükkmesterek illesztették be Pacinót. Kiváló munkát végeztek, az illúzió szerintem tökéletes lett.

Milyen volt Kevorkian az életben? Gondolom, találkoztak.

Igen, sokat beszélgettem Jackkel. Iszonyú érdekes fazon, nagyszerű, száraz humora van, és nagyon intelligens, olvasott ember. Minden témához hozzá tud szólni, mindenről határozott véleménye van, és ami a legfontosabb: azon kevés ember közé tartozik, akit nem lehet befolyásolni, megvesztegetni vagy korrumpálni. Nincs vagyona, a ruháit turkálókból veszi, öt dollárnál többet szerintem nem adott még egy nadrágért vagy kardigánért sem. Nincs bankbetétje, megtakarított pénze, egy fillért nem kért és nem is fogadott el azért, amit csinált. Nincs családja, nem lehet rá nyomást gyakorolni, pedig a kormány megpróbálta, nem is egyszer.

Mi az ön álláspontja az eutanáziával kapcsolatban?

Nem vagyok szószólója az ügynek, nem fogok felvonulni és táblákat rázni az érdekében. Az számomra viszont érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy ha valaki már annyira szenved, hogy semmi más vágya nincs, csak befejezni a dolgot, és végre nem érezni a fájdalmat, szóval azt nem tudom ép ésszel felfogni, hogy ilyenkor hogyan képes bárki - orvos, rokon, kormány, mindegy - azt mondani neki, hogy nem, még szenvedj egy kicsit. Ez az ő döntése, ha egyetértünk vele, ha nem. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy haljon meg, ahogy akar. Milyen jogon szólok én ebbe bele?

Milyen volt a fogadtatása a filmnek?

Képzelheti. Az amerikai társadalom végtelenül álszent, intoleráns és szemforgató, ha teszem azt az eutanáziáról vagy a szexről van szó. Mesélek egy történetet. Amikor legutóbb Münchenben jártam, a reptérről befelé menet a taxi egy buszmegálló mellet állt a lámpánál. Nézelődtem, és megláttam egy plakátot, amin egy nő volt látható, fedetlen mellekkel. Egy festmény volt az, valami kiállítást reklámoztak vele. Ez, mármint a nemiséget így ábrázoló műalkotás az USA-ban soha nem kerülhetne közszemlére. Nem tudom, miért van meg bennünk ez a puritán, bigott vonal, de nem tudunk rajta megszabadulni.

Mondok mást. Forgattam már egy rakás filmet, és majd' mindegyik R besorolást kapott (18 éven felülieknek). Nincs benne erőszak, nincs benne szex, csak azt mondja valaki, hogy basszameg. Ezt nem tűrjük, mármint ha valaki káromkodik, de ha teszem azt, a főszereplő fejbe lő valakit két lépésről, azzal semmi baj nincs. Ez nevetséges. Azért szeretek az HBO-nak dolgozni, mert őket ez nem érdekli. A Kevorkian-sztorit azért náluk forgattam, mert tudtam, hogy ha megkeresek vele egy stúdiót, hülyének néznek majd. Nem lehet ugyanis eladni. Mivel reklámozzák? Mire építik a kampányt? Ki a hős? Itt csak a történet számít, semmi más, márpedig ez egy nagyon jó sztori.