Azonnali hatállyal felmondtak az MTI berlini tudósítójának

2011.03.01. 10:38
A Népszabadság Online információi szerint indoklás nélkül, egyoldalúan mondták fel Dorogman László berlini kiküldetési szerződését. Az MTI vezetősége egyelőre nem reagált a hírre.

A NOL úgy tudja, hogy azonnali hatállyal hazahívják az MTI berlini tudósítóját, az okokról viszont egyelőre nem tudni semmi biztosat. Dorogman Lászlót 2010 augusztusában, harmadszorra nevezték ki a távirati iroda berlini tudósítójának. Dorogman a berlini fal leomlásakor és az ezredfordulón is tudósítóként dolgozott Berlinben.

Az MTI vezetői egyelőre nem kívántak nyilatkozni a távirati iroda történetében példátlannak számító ügyben. Dorogman hétfőn délben küldte az utolsó tudósításait a német fővárosból, az elmúlt napokban többek között a német védelmi miniszter plágiumbotrányáról írt. Magyar vonatkozású anyaga több mint egy hete nem volt, így nem tudni, hogy mi állhat az azonnali hatályú hazahívás hátterében.

A NOL meg nem erősített hírekre hivatkozva azt írja, hogy Dorogman visszahívásában szerepet játszhatott a müncheni Süddeutsche Zeitungban múlt héten megjelent Kocsis Zoltán-interjú körüli vihar. Hogy a Barbara Doll által készített interjúban milyen szerepet játszhatott Dorogman, az egyelőre nem ismert.

Ugyanakkor elképzelhető, hogy Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének kritikája miatt hívják vissza az MTI berlini tudósítóját. Mint ismert, az elmúlt időkben többször élesen bírálta az MTI-t a magyar médiatörvény kapcsán megnyilvánult nemzetközi reakciók miatt. Szijjártó szerint az MTI munkatársai rosszul adták vissza vagy „félrefordították" például a német kormány helyettes szóvivőjének nyilatkozatát.