Az MTV műholdjain a Duna Tv műsora

Index, MTI
2011.03.16. 13:09
Ezentúl az MTV műholdján is fogható a Duna Tv műsora. Ezzel még nem spórol az állam, mert a Duna évi félmilliárd forintos műholdas sugárzási szerződését egyelőre nem mondták fel.

Már közös műholdról is sugároznak a magyar közszolgálati médiumok, a Duna Televízió mindkét csatornáját, az m2-t, illetve a Magyar Rádió öt programját mostantól az Eurobird9A-n is fogni lehet.

Az adásokat egyelőre tesztüzemben lehet fogni. Egy hónapon belül az m1 SD verziója is csatlakozik a közös műholdas multiplexhez, így egy helyről fogható majd mind a négy közszolgálati csatorna szélesvásznú (16:9 képformátumú), továbbá az m2 és a Duna TV esetén azok HD adása is.

A munkafolyamat részeként az m1 SD mellett később az m1 HD változata is elérhető lesz a közös műholdas platformról, továbbá az MR regionális adásai és az MR7.

A hivatalos álláspont szerint megtették az első lépéseket afelé, hogy a közmédiumok csatornáit közös égi pontról sugározzák, ezzel együtt optimalizálják és modernizálják a csatornák működését a műholdon. A cél az, hogy költségkímélő és racionális megoldás szülessen a felesleges párhuzamosságok megszüntetésére.

A csatornák a Thor5 műholdról is elérhetőek, tehát, akik eddig ezen műhold adását nézték, továbbra is megtehetik. Az Eurobird9A nevű műhold adásait a Kárpát-medencében, illetve Írországtól Izraelig, Stockholmtól Tunéziáig, Kijevtől Gibraltárig, Irakban és Afganisztánban lehet fogni.

Ezzel lezárult a Duna és az MTV műholdas háborúja, ami még a Bajnai-kormány alat tört ki, amikor az MTV úgy írta ki műholdas sugárzására a pályázatot, hogy akkora sávszélességet kért, ami bőven sok lett volna az MTV adóinak, és már akkor is arra kérték a Duna Televíziót, hogy tőlük béreljen műholdhelyet.

A Magyar Televízió új műholdja, az Eurobird 9A azonban egy félreeső, szinte ismeretlen műhold, ezért nagyon kevés egyéni vevőt hangolnak erre a műholdra a határokon túl. A közszolgálati adó műsorát átvevő kábelszolgáltatók többségének pedig fejállomásonként körülbelül 200 ezer forintért kell műholdvevőiket az új pozícióra hangolniuk. Ez akár sokmilliós költség is lehet.

A Dunaegyelőre évi 500 millió költ műsorának európai továbbítására a Thor5-műholdon (és még százmilliót a tengerentúli sugárzásra), egyelőre arról nincs hír, hogy mikor bontják fel ezt a szerződést, mennyit buknak a szerződés felmondásán, és mikortól spórol ezzel az állam.