Jobbikos tisztségviselő volt a Cohn-Bendit riport készítője

2011.04.11. 23:56
A Jobbik médiapolitikai kabinetfőnöke volt Papp Dániel, akit pénteken neveztek ki az MTVA hír- és hírháttér-főszerkesztősége élére. A Daniel Cohn-Bendit-sajtótájékoztatóján történteket hamis színben feltüntető híradós tudósítás riporterének életrajzában ez az adat azonban nem szerepel.

A köztévé az Európai Zöldpárt budapesti sajtótájékoztatójáról szóló riportjának trükkös vágásait és hamis állításait leleplező cikkünk, majd egyik készítőjének aznapi kinevezését követően több olvasónk is arra hívta fel a figyelmet, hogy a 32 éves Papp Dániel azonos lehet azzal a személlyel, aki 2003-ban a Jobbik médiapolitikai kabinetfőnökeként az akkori ORTT-t vádolta meg kettős mércével.

Az Index kérdésére Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója hétfőn elmondta, hogy az MTVA főszerkesztője valóban ugyanaz, aki a Jobbik megalakulása után a párt médiapolitikai kabinetjét vezette. Szabó Gábor szerint Papp Dániel 2004 tavaszán jelentette be, hogy lemond a tisztségről, mivel a médiában akar dolgozni és az összeegyeztethetetlen feladatával.

szempont

Az MTI pénteken meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott az új főszerkesztő múltjáról. „Papp Dániel (32) nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett főiskolai, majd egyetemi diplomát. Pályafutását a Magyar Rádióban szerkesztő-riporterként kezdte. A Magyar Televízió Budapesti Regionális Stúdiójának szerkesztő-riportere volt, majd az Echo Televízió hír- és hírháttér műsorainak szerkesztőjeként, később a Magyar Hírlap szerkesztőjeként dolgozott”.

Ennél egy kicsit bővebb volt az a belső céges levelezésre feltett és kiszivárgott önéletrajz, amit mi is idéztünk cikkünkben. Érdekes módon azonban Papp Dániel jobbikos múltja ebben sem szerepelt.

Szabó Lászlótól, az MTVA kommunikációs vezetőjétől péntek délután kértük először Papp Dániel hivatalos életrajzát, de azóta sem kaptuk meg.