Oprah Winfrey nyugdíjba ment

2011.05.26. 18:55
Az amerikai, és egyben a világ televíziózásának egyik legfontosabb alakja búcsúzott el talkshow-jától tegnap délután: Oprah Winfrey 25 évad, 4561 epizód, 66 melegen ajánlott könyv és vagy ötszáz elosztogatott autó után állt fel a műsorvezetői székből. Az utolsó adása a szokásosnál jóval visszafogottabbra sikerült, a nézők sikoltozás helyett inkább a zsebkendőjüket sírták tele.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy sikerült úgy és akkor kiszállniuk a tévés mókuskerékből, amikor ők látták jónak, és nem akkor húznak el, amikor kihúzták a talpuk alól a szőnyeget. Oprah Winfrey, a Forbes szerint jelenleg az egyetlen afro-amerikai milliárdos (Bob Johnson is az volt, egészen a válásáig, amin közel 300 millió dollárt bukott), ezt is megvalósította.

Senki nem kérte arra, hogy befejezze az amerikai nappali tévézés egyik legsikeresebb, legnézettebb műsorát, nem a nézettségcsökkenés miatt döntött úgy, hogy nemrég beindított, OWN nevű (Oprah Winfrey Nertwork) televíziójával foglalkozik inkább, ő maga érezte úgy, hogy ennyi és nincs tovább.

A kezdetek

A műsor, ami amerikai háziasszonyok életének millióit változtatta meg, 1986-ban került először képernyőre. Először az ABC tévétársaság helyi kirendeltsége biztosította a stúdiót a szimpla talkshow-nak induló program számára, majd később a CBS vette át ezt a szerepet, és ők terjesztették a műsor epizódjait is országszerte. A The Oprah Winfrey Show (röviden csak Oprah vagy O) erős mezőnyben indult a nézők kegyeiért. A nyolcvanas években két tévés talksow-legenda, Phil Donaghue és Maury Povich uralta a képernyőt, ha valaki a legfrissebb sztárpletykákat akarta hallani, vagy meg szerette volna tudni, hogy a wisconsini denevérfejű kisfiú akkor most tényleg létezik-e vagy csak átverés, ezt a két műsort nézte délután négytől.

Oprah eleinte nagyjából pont olyan műsort prezentált kis számú, de lelkes közönségének, mint nagyobb nevű társai. Bulvárhíreket mondott, 15 perces hírnevüket kihasználó mondvacsinált celebekkel interjúzott, semmi olyasmit nem tett, ami arra utalt volna, hogy a második évad végére már ő lesz a meghatározó hang a délutáni műsorsávban. Pedig így történt. A pályafutását színésznőként kezdő (a Bíborszín című Spielberg-filmben nyújtott alakításáért 1985-ben Oscar-díjra is jelölték), majd rádiósként elhelyezkedő Oprah rájött, hogy ha emberközelivé, befogadhatóbbá, interaktívabbá teszi műsorát, és lebontja a stúdió közönsége és a műsorvezető közé felhúzott kordonokat, akkor sokkal érdekesebb, hitelesebb lesz a műsor, mint a többi szimpla talkshow, ahol a közönséget csak szükséges rossznak tartják.

Nincsenek tabuk

Az önimádattal, szemérmetlen önpromócióval és istenkomplexussal is megvádolt Winfrey tulajdonképpen már akkor felhasználta a közösségi média adta lehetőségeket, amikor ez a fogalom még nem is létezett. Nem a mindentudó műsorvezetőt adta, hanem a nép egyszerű leányát, aki pont azokat a dolgokat kérdezi meg vendégeitől, amit a közönség is szeretne, sőt, pont olyan szinten azonosul a riportalannyal, legyen az Jimmy Carter exelnök, vagy egy Nobel-díjas írónő, mint ahogy a nézők is.

1987-ben, amikor éppen egy csoport nővel beszélgetett a stúdióban, akik mind nemi erőszak áldozatai voltak, Oprah a nézők legnagyobb megrökönyödésére bevallotta, hogy gyermekkorában őt is molesztálták, ezzel minden olyan korlátot ledöntött, ami elválasztotta volna a közönségtől. Egy 2003-ban bemutatott epizódjával még az amerikai médiahatóságot is sikerült kiborítania, ugyanis délután négykor arrafelé nem szokás húsz percen át az anilingus (az ánusz nyelvvel-szájjal való kényeztetése) örömeit taglalni, Oprah viszont úgy beszélgetett a dologról, mint más a tyúkszeméről.

Ez a nyíltság, őszinteség az évek során állandó jellemzője maradt műsorának, Oprah a tévében vallott gyermekéről, akit még 14 évesen szült, arról, hogy megcsalta a férjét, megemlítette öngyilkossági kísérleteit, részletesen beszámolt a súlyával kapcsolatos problémáiról és fogyókúráiról, sőt, eltitkolt féltestvérét is a tévében mutatta be (ez volt a műsor történetének egyik legnézettebb epizódja).

A szegény sorból kiemelkedő self-made woman, az önmagát "megcsináló", milliárdossá váló egyszerű fekete nő milliók példaképeként élt tovább, és vált meghatározó hanggá a televízióban. Műsorában visszatérő téma az önbecsülés, az önerőből elért eredmények értékelése és a nők egyenjogúsága, emellett rengeteg jótékony ügyet karolt fel, iskolát nyitott Dél-Afrikában, menedékházakat hozott létre a családon belüli erőszak áldozataivá váló nőknek, és így tovább.

Négy kerék

Előszeretettel ajándékozta meg a stúdióban ülőket is, 2004 szeptember 14-én például azzal kezdte a műsort, hogy mindenkit megkért, nyúljon le a széke alá, és vegye elő azt a dobozt, amit ott talál - a dobozban egy vadonatúj autó kulcsa volt, 30 000 dollár értékben (5,7 millió forint). A 8,3 millió dollárba fájó akciót (jó, nem ő fizette a révészt, hanem a General Motors) tavaly is megismételte, de előfordult, hogy luxusnyaralásra vitte a nézőket, ajándékozott nekik kozmetikai terméktől a gyémántokkal kirakott órán át Ralph Lauren-kollekciókig sok mindent, legutóbb pedig egy ausztrál körútra vitte el nézőit úgy, hogy a repülőgépen John Travolta volt a pilóta.

Oprah másik nagy húzása a könyvklub volt, amiben nem csinált mást, csak számára érdekes könyveket ajánlott a nézőknek. Ízlése elég vegyesnek mondható, az Anna Kareninától a Titok című borzasztó ezoterikus marhaságig sok minden belefér, feltehetően annak megfelelően, mit sóztak rá éppen a könyvkiadók sajtósai. Eddig összesen 66 könyvet ajánlott nézőinek, befolyása pedig súlyos dollárezrekben mérhető: az Anna Karenina az Oprah's Book Club című szegmensben való említése előtti 3 hónapban 11 648 példányban fogyott el, azt követően pedig 643 122-ben. Amikor saját szakácsa megjelent a piacon egy receptkönyvvel, amiről Oprah azt állította, csak olyan ételek vannak benne, amit ő is fogyaszt, a könyv egy nap alatt az eladási listák élére ugrott, most éppen nyolcmillió eladott példánynál tart.

Hajrá, Barack!

Szavainak komoly súlya van, és nemcsak a celebfetisiszták és romantikus ponyvák kedvelőinek körében, hanem a politikában és a közéletben is. Oprah 2008-ban nyíltan Barack Obamát támogatta a demokrata párti előválasztások során (Hillary Clintonnal szemben), egyes elemzők szerint ez úgy egymillió plusz szavazatot hozhatott a későbbi elnöknek, ami pedig több, mint amekkora különbséggel végül Obama megkapta az elnökjelöltséget.

1991-ben tanúvallomást tett egy szenátusi vizsgálóbizottság előtt, amiben részletesen felidézte gyermekkori traumáit, mindezt azért, mert támogatni akarta azt a  gyermekvédelmi törvénytervezetet, aminek célja a gyermekekkel szemben bűncselekményt elkövetők országos adatbázisának megteremtése volt. Bill Clinton 1993-ban aláírta a törvényt, ami az Oprah-törvény néven vált ismeretessé. 2008-ban pedig arra biztatta híveit, hogy ne szálljanak le képviselőik nyakáról, míg a gyermekmunkáról rendelkező törvényjavaslatot be nem iktatják - mondani sem kell, hogy akciója sikerrel járt.

25 évet persze nem lehet úgy lehúzni a tévében, hogy az ember ne balhézzon össze senkivel. Oprah határozott véleménye és szókimondása pedig gyakran vezetett nyílt vitákhoz és kínos interjúkhoz. Angelina Jolie-val akkor kapott össze, amikor a színésznő nem volt hajlandó támogatni a dél-afrikai iskola tervét, Janet Jacksonnak az nem tetszett, hogy Michael Jackson halála után Oprah a pop néhai királyának gyermekeivel készített interjút - pedig azzal ő is tisztában volt, milyen jó barátságban volt a tévés és az énekes. Rosie O'Donnel egy rádióműsorban leszbikusnak nevezte Oprah-t, Roseanne Barr pedig csak parasztvakításnak tartotta az Obamát támogató akcióját. Oprah ezekre a beszólásokra általában saját műsorában, 8-10 millió néző előtt reagált, és túl jól egyik ellenfele sem jött ki a szócsatákból.

Az OWN

A talkshow befejeztével Oprah egy időre biztosan eltűnik a képernyőről. Már 2006-ban jelezte, hogy kezdi megterhelőnek érezni a mindennapos munkát, és inkább cégei irányításával foglalkozna, de akkor még rá tudták venni, hogy maradjon a műsorban. 2010-ben elindította OWN (Oprah Winfrey Network) című saját tévéjét a Discovery Channellel karöltve, és bejelentette, hogy visszavonul a műsorvezetéstől.

Az OWN a Discovery Health helyén indult, potenciálisan 80 millió amerikai háztartásban. Műsorán saját gyártású programok (reality-k, orvosi és életvezetési tanácsadó műsorok, stb.) mellett a Discovery dokumentumfilmjei, mozi- és tévéfilmek láthatók. Az első hetek biztató átlagnézettsége (505 000 néző) hamar visszaesett, mostanában 130 000 nézőről számolnak be a szaklapok, ami rettentő kevés. A Discovery tanácsára Oprah átalakítja az OWN programját, a kérdés csak az, nem késett-e el ezzel.

Kösz a halakat!

Oprah búcsúja kétarcú volt, az első részét a nagyközönségnek szánta, és meghívott mindenkit, akit érdemesnek tartott rá, vagy aki az elmúlt 25 évben olyan vendége volt a műsornak, akit nem lehetett kikerülni. A felvételre a Chicago Bullsnak is otthont adó arénéban került sor, két órán át sorjáztak az olyan hírességek a színpadon, mint Maya Angelou, Patti LaBelle, Beyonce, Madonna, Dakota Fanning, Tom Cruise, Katie Holmes, Maria Shriver, Gayle King, Rascal Flatts, Will Smith, Jada Pinkett Smith, Tom Hanks, Halle Berry, Queen Latifah és Usher, a zenéről pedig Stevie Wonder és Aretha Franklin gondoskodott. A kétórás ünneplést két részben vetítették le a tévében hétfőn és kedden.

A legeslegutolsó adást ezzel szemben szűk családi körben, 270 fős közönség és a műsort éveken át készítő stáb előtt vették fel, és szerkezete is eltért a megszokottól. Oprah nem hívott vendégeket, nem ajánlott könyveket és nem is adott ajándékot senkinek, hanem egyfajta retrospektív műsorban idézte fel az elmúlt 25 évet, azt, hogyan jutott el odáig, hogy saját tévécsatornája legyen. A műsorvezető sokszor elérzékenyült a műsor alatt, és könnyes szemmel köszönte meg stábja és a nézők támogatásét és szeretetét. A finálét az USA tévés háztartásainak 13,3 százaléka látta, ezzel a műsor elmúlt 17 évének legnézettebb epizódja lett.

Miből jött össze Oprah 2,7 milliárd dollárja?

Ahhoz képest, hogy segélyen élő anyja nevelte fel Mississippi állam egyik zugában, Oprah Winfrey egész ügyesen kovácsolta saját szerencséjét: 32 évesen, amikor műsora országos sugárzásba került, a bankba tehette első millióját. Mivel a talkshow hatalmas bevételt generált, saját produkciós céget alapított, saját maga értékesítette a reklámidőt. Kilenc évvel később már 340 millió dollárja volt, amivel ő lett a leggazdagabb fekete amerikai, és felkerült a Forbes 400-as listájára is.

2000-re már 800 milliós vagyona volt, 2006-ra ő lett a legjobban kereső tévés az abban az évben összeszedett 260 millió dollárral - ötször annyit keresett, mint a második helyezett Simon Cowell. 2008-ra éves jövedelme 275 millió dollárra kúszott fel. Bevételének nagy része a The Oprah Winfrey Show értékesítéséből származik, de Harpo Productions nevű cége számos műsort gyárt, és van egy jól fizető szerződése az XM Satellite Radioval is.

2010 szeptemberében a Forbes 2,7 milliárd dollárra becsülte vagyonát, ezzel ő az első fekete milliárdosnő, a 400-as rangsorban pedig a 127. helyet foglalja el.