A rádióhallgatók a legboldogabbak

2011. június 30., csütörtök 08:57

A brit Radio Advertising Bureau (RAB) ezer embernek küldte el az okostelefonjára a „Media and the mood of nation” (Média és a nemzet hangulata) nevű kérdőívét, melyben a megkérdezettek jó hangulatát mérték annak függvényében, hogy fogyaszt-e sajtóterméket, írja a Brandrepublic.

A végeredmény szerint a tévénézés 62 százalékkal, az online médiafogyasztás 69 százalékkal, a rádióhallgatás pedig 100 százalékkal javította a kedélyállapotot azokhoz képest, akik a három cselekvés közül egyiket se folytatják.

A megkérdezettek „energiaszintjére” vonatkozó kérdések is érdekes eredményt hoztak, a tv-nézés 180 százalékkal, az online média 220 százalékkal, míg a rádió 300 százalékkal turbózta fel az emberek közérzetét.

Mindezek alapján Mark Barber, a RAB planning directora arra a következtetésre jutott, hogy ezek a fogyasztók sokkal nyitottabbak a reklámokra, hiszen egy pozitívabb élethelyzetben éri őket a hirdetés. A kutatás második része az agyi impulzusokat mérte elektroenkefalográffal, a kísérlet azt mutatta ki, hogy a rádióhallgatók 30 százalékkal fogékonyabbak egy reklámra, ha az egy műsort szakít félbe.

Címkék:

Comment:com

Az írók céhe a Modern családot, a Totál szívást és a Homelandet díjazta
Az észak-amerikai forgatókönyvírók szakszervezete vagy céhe is kiosztotta végre saját díjait, és bátran kijelenthetjük, hogy azok kaptak szobrot, akik valóban megérdemelték.

KönyvesBlog

Szerdára Szerb Antalt!
Új, szerdánként jelentkező rovatunkban Szerb Antaltól közlünk elgondolkodtató, szórakoztató vagy éppen drámai sorokat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!