A médiatanács eljárást indít az M1 ellen

2011.07.15. 12:43
Közigazgatási eljárást indított a Life Network, az Ozone Network, a 4!-es csatorna, a Spektrum TV, valamint a Magyar Televízió m1-es csatornájával szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a műsorkvóta-kötelezettségek megsértése miatt.

A médiatanács közleménye szerint az eljárás a tavalyi teljesítés alapján, a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény előírásainak be nem tartása miatt indul.

A 2010. december 31-éig hatályos jogszabály kimondta, hogy a televíziós műsorszolgáltatóknak az évi teljes műsoridejük több mint felében európai művet, több mint egyharmadában eredetileg magyar nyelven készített művet kell sugározniuk. Az is törvényi előírás volt még tavaly, hogy a leadott európai művek legalább tíz százalékát, illetve az eredetileg magyar nyelven készített művek legalább hét százalékát tőlük független gyártó készítse. Mindezek mellett a műsorkészítésre szánt forrás legalább tizenkét százalékát szintén független gyártó által készített műsorszámok előállítására kellett volna fordítaniuk.

A műsorszerkezeti követelmények teljesítése alól semmilyen mentességgel nem rendelkező műsorszolgáltatók közül a Magyar Televízió m1-es csatornája halmozott fel elmaradást, mivel nem teljesítette a magyar, független gyártású művekre vonatkozóan előírt hétszázalékos műsoridőarányt.

Az idei év első felében végzett vizsgálatok megállapították azt is, hogy a műsorkvóta teljesítésére úgynevezett mentesítési megállapodással rendelkező műsorszolgáltatók közül négy televízió (Origo Zrt.-Life Network és Ozone Network, Sanoma Digital Media Zrt.-4-es csatorna, Spektrum TV Zrt.-Spektrum TV) nem teljesítette a vállalt csökkentett kötelezettségeket.

A műsorszerkezeti követelmények alapesetben ugyan minden műsorszolgáltatóra vonatkoznak, de kérelem esetén a jogszabály által meghatározott kvótákat a médiatanáccsal kötött hatósági szerződésben, vagyis a mentesítési megállapodásban rögzítettek szerint fokozatosan is elérhetik - olvasható a közleményben.

Mivel a médiaszolgáltatóknak a kvótakötelezettség teljesítéséről éves szinten kell beszámolniuk, így a hivatal csak a teljes évben működő társaságokat ellenőrizte.