Megint sztrájkolnak a BBC-nél

2011.08.01. 15:23
A BBC World Service-t a brit külügy finanszírozza, és most évi közel félmilliárd fontot akarnak megspórolni 650 alkalmazott elbocsátásával. Utoljára július 15-én volt sztrájk a BBC-nél.

Két héten belül a második újságírósztrájk kezdődött hétfőn a BBC-nél a tervezett nagyarányú elbocsátások miatt.

A 24 órás akciót - amelynek már hétfőn érezhető hatása volt a brit közszolgálati médiatársaság hírszolgáltatására - a brit újságíró-szakszervezet (NUJ) a BBC Világszolgálatánál és a külföldi rádiófigyelő szolgálatnál tervezett jelentős mértékű leépítés miatt hirdette meg.

A BBC már az év elején bejelentette, hogy a következő három évben a World Service 2400 munkatársa közül összesen 650-et szélnek ereszt. A leépítéssel a BBC vezetése évi 46 millió fontot (14 milliárd forintot) kíván megtakarítani.

A mostani első elbocsátási hullámban 387 munkahely szűnik meg.
Az 1932-ben alapított Világszolgálat jelenleg évente 272 millió fontos működési költségeit - ellentétben a BBC kizárólag előfizetési díjakból és a saját gyártású műsorok értékesítéséből finanszírozott hazai műsorszolgáltatásával - teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi.

A tavaly májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális kormánykoalíció azonban a munkáspárti elődtől örökölt súlyos költségvetési helyzet miatt általános kiadáscsökkentési programba kezdett, amely a külügyi tárcát is erőteljesen sújtja. A minisztérium a takarékossági intézkedések keretében csökkentette a BBC World Service működésére szánt juttatásokat is.

A BBC-nél előzőleg július 15-én volt újságírósztrájk. A hétfői újabb sztrájk következtében a BBC első számú közéleti-politikai rádiócsatornájának - Radio 4 - reggeli háromórás politikai hír- és magazinműsora, a Today a szokásos hat óra helyett egy órával később kezdődött, és más vezető hírprogramokat is érintett a munkabeszüntetés.