Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMOrbán Viktor visszatért a Kossuth Rádióba
Már ma interjút adott a miniszterelnök a Magyar Rádiónak, 180 perc című reggeli műsorban, és várhatóan ezentúl minden héten pénteken az adás vendége lesz Orbán Viktor. Azt, hogy rendszeresen készülnek majd miniszterelnöki interjúk a rádióban, a műsorokat gyártó MTVA is megerősítette.
A cél az, hogy minden héten legyen egy, a miniszterelnök és a hallgatók számára is előre tervezhető alkalom, amikor részletes tájékoztatást lehet kérni és adni az aktuális, fontos eseményekről - nyilatkozta az Origónak az interjúsorozat céljáról Szabó László a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatója.
Az Index információi szerint az interjúkat Kiss Gábor István, a 180 perc szerkesztője készíti majd, és élőben sugározzák. Az előző Orbán-kormány alatt is voltak miniszterelnöki interjúk, akkor szerdánként beszélt az ország helyzetéről Orbán Viktor.