Csődbűncselekménnyel gyanúsítják az egykori Budapest TV tulajdonosát

2011.10.18. 13:45
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csődbűncselekmény és számvitel rendjének megsértésével gyanúsítja dr. Bródy Pétert, a felszámolás alatt álló Budapest Televízió Tömegkommunikációs Zrt. volt ügyvezető igazgatóját, a társaság tulajdonosát a privatkopo.hu értesülése szerint.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csődbűncselekmény és számvitel rendjének megsértésével gyanúsítja dr. Bródy Pétert, a felszámolás alatt álló Budapest Televízió Tömegkommunikációs Zrt. volt ügyvezető igazgatóját, a társaság tulajdonosát, akit gyanúsítottként már ki is hallgatták.

A NAV pénzügyi nyomozói 2009 ősze óta munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás gyanújával is büntetőeljárást folytatnak a csődbe jutott televíziót érintően - ebben a bűnügyben egyelőre nincs gyanúsított, a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik. A NAV tájékoztatása szerint a tanúkihallgatásokat követően jelenleg zajlik a kárérték meghatározása (a tanúvallomások és a bizonyítékként beszerzett bizonylatok alapján). Mivel a pontos gyanúsításhoz szükséges a kárérték precíz meghatározása, ezért a gyanúsításra csak ennek kimunkálását követően kerülhet sor. A nyomozás befejezése év vége felé várható.

A Budapest Televíziót működtető társaság ellen - több százmilliós, kiegyenlítetlen tartozása miatt - 2009 márciusában indult felszámolási eljárás.