Külföldön jó üzlet a valóságshow

2011.10.22. 22:37
Itthon csak nagyon kevesen élnek meg a tévében szerzett ismertségből, Amerikában viszont egész iparág épült a reality-műsorokban szereplő celebritásokra. Míg itthon 150 000 forintért már lehet valóságshow-vitézeket bérelni a vállalati karácsonyra, Hollywoodban két óra nemigen áll meg hatmillió forint alatt.

A hazai valóságshow-szereplők rendes fizetést nem, csak alapvető szükségleteik fedezésére szolgáló járandóságot kapnak, legalábbis ezt állítják a műfajban dolgozó szakemberek. VV Cristofel és Összeesküvő Mása nem azért csinál tehát totál idiótát magából, mert megfizetik, hanem mert szeretne ismert lenni, ne adj isten, megnyerni a valóságshow-t, amiben szerepelnek.

Akad persze ellenpélda is, a Viasat 3 egyik üdvöskéje, ÉdenAranypart Levi az első, Kolumbiában forgatott műsorért még nem kapott egy vasat sem, de mivel az Aranypartra külön felkérték, ott már pénzért hányt a bőröndbe, persze ez alatt nem azt értjük, hogy külön utasításra cselekedett.  Amint vége a műsornak egy-egy szereplő számára, istenigazából csak magukra számíthatnak. A csatornák a kötelező körök (közönségtalálkozók, szponzorált eseményeken való hakni) után nem foglalkoznak a szereplőkkel, mehet mindenki isten hírével.

A lé a tét

Ha sikerült a villában vagy rezidenciában annyira feltűnőnek, érdekesnek vagy tehetségesnek mutatkoznia, hogy egy vagy több cég felkéri valamiféle termékszponzorációra, vagy arra, hogy legyen az aranyérkenőcsének az arca, akkor tiszavirág életű hírnevét pár hónappal meghosszabbítva még pénzt is kereshet, de nem ez a jellemző. ÉdenAranypart Szandra például azzal bírt címlapokra kerülni, hogy megnagyobbíttatta a mellét, de a műtét félrement valahol és csálé lett a másodlagos nemi jelleg - ebből viszont pénze nem nagyon lett.

before (5)
Fotó: VIASAT3

Információink szerint egy hazai valóságshow-szereplő 130 - 250 000 forint (600 - 1100 USD) közötti áron vihető el, ezért az illető különleges tulajdonágainak megfelelően extra is jár, teszem azt VV Gombi szíveket rajzolgat vagy hajat vág, VV Szandika rúdon táncol, VV Alekosz meg udvarol egyet a közönség soraiból random kiválasztott jelentkezőnek. Ezek a bruttó fizetések, amik egy-másfélórás produkciókért járnak, ehhez jön még a helyi fogyasztás (VV Éva esetében ez komoly tétel lehet) és az útiköltség is.

Tévés karrier és milliók

A külföldi valóságshow-szereplők között ugyanúgy megvannak azok, akik nem nagyon keresnek semmit a hírnévvel, ők az első-második körös kiesők, és általában a versenyszerű műsorok (Survivor, Big Brother, The Amazing Race) szereplői. A több héten, akár hónapon keresztül képernyőn levő, azaz ismertebb, feltűnőbb jelenségek persze jobban járnak.

Elizabeth Hasselbeck
Elizabeth Hasselbeck

A nők az USA-ban is pont olyan férfimagazinokba kerülnek, mint VV Gigi, de akadt olyan Survivor-szereplő, aki sikeres tévés karriert mondhat magáénak (Elizabeth Hasselbeck a Survivor után az egyik legnépszerűbb női talkshow, a The View műsorvezetője lett), mások pedig az utolsó cseppig kifacsartak mindent az ismertségből, műsort késztették még az esküvőjükből is (Rob Mariano és Amber Brkich, mindketten Survivor-nyertesek) - jó pénzért persze.

Az igazán jól kereső reality-sztárok nem az ilyen műsorokban vagy tehetségkutatókban szerepenek, hanem az ún. scripted reality műsorokban, ami az előre részben vagy egészében megírt forgatókönyv alapján működő programokban szereznek hírnevet maguknak, illetve az olyan, reality műfajba besorolt show-kban, mint a Piszkos munkák.

Berúgni pénzért

A Jersey Shore (a mi Aranypartunk amerikai verziója) szereplői csak a műsorból 100 000 dollárt (22 millió forint) húznak epizódonként, ami 1,3 millió dollárt jelent évadonként (282 millió forint) - és ez jövedelmük kisebbik részét teszi ki csak, mert megfelelő menedzser és ügynök segítségével ilyen botrányos és ismert arcok (8-9 millió nézőjük van hetente) könnyen találnak maguknak olyan ital- vagy ruhamárkát, ahol örülnek, ha a terméküket az ő menőnek számító arcukkal kapcsolják össze.

Mike The Situation Sorrentino
Mike The Situation Sorrentino

Míg egy Kiszel Tünde-baba jogaiért a művésznő aprópénzt kap csak, a Jersey Shore-ban szereplő Snooki egy fellépéssel 38 000 dollárt keres (8,2 millió HUF), és ebben az esetben a fellépés annyit jelent, hogy a nő leül beszélgetni egy egyetemi rendezvényen, majd másfél  óra múlva távozik. A Kardashian-család évente 65 millió dollárt (14 milliárd forint) kapar össze a három lánygyermek reality műsoraival, és az ebből eredeztethető reklámszerződésekkel.

Az amerikai bártulajdonosok hatszámjegyű összeget is képesek kifizetni egy-egy közismert tévés arcnak (minél botrányosabb, annál jobb) ha náluk rúg be piszkosul. Mike The Situation Sorrentino, a Jersey Shore másik szereplője ötmillió dollárt (egymilliárd forint) kaszált 2010-ben azzal, hogy barnítókrémtől besárgult kockahasát mutogatta úton-útfélen, és az arcát tucatnyi termékhez adta oda.

Katalógusban az arcok

A keresetet és a kínálatot az erre a piacra szakosodott cégek hozzák össze. Ilyen például a GreenLight, ami abból él, hogy a piacon levő reality-sztárocskákat katalogizálja, és kiajánlja őket mindenféle rendezvényre, megnyitóra, babazsúrra vagy vállalati karácsonyra. A valóságshow-szereplők örülnek a megkeresésnek, mert nem nekik kell munka után kajtatni, a megrendelők meg a katalógusnak, mert nagyobb a merítés, amiből válogathatnak.

Mike Rowe
Mike Rowe

A tarifák változók, párezer dollártól (egy termék megemlítése a Twitteren) 30 000 dollárig (6,5 millió HUF = egy Las Vegas-i bár megnyitóján való részvétel, felvezető Twitteléssel és fotókkal) is terjedhetnek.

A felső kategóriás sztárok még csak ezután következnek. A Piszkos munkák műsorvezetője, Mike Rowe vagy a Szombat esti láz amerikai eredetijében látható Brooke Burke százezreket kap olyan szponzoroktól., mint a Ford, a Lee, a Procter & Gamble vagy a Skecthers. A New York igazi háziasszonyait (na persze) bemutató Real Housewives of New York egyik szereplője, Bethenny Frankel bevallottan csak azért vállalta el a műsort, hogy saját vállalkozását népszerűsíthesse vele, és amikor saját, Skinnygirl coctails nevű cégét eladta, annak értékét 120 millió dollárra (26 milliárd HUF) becsülték.

Megint bedőltünk a tévének

Az ügynökségek nem sokat gondolkoznak, ha egy celebritást kell prezentálniuk, és az esetek nagy részében nem befutott színészekkel dolgoznak, hanem valóságshow-szereplőkkel, akik ki vannak éhezve a pénzre. "Ha megfizetjük őket, mindenre hajlandók. Nem ebből a keresetből mennek persze nyugdíjba, de sokkal olcsóbbak, mint egy A-listás sztár, aki annyival több embert nem vonz, viszont nagyságrendekkel költségesebb, és olyan igényei vannak, amiket csak nagyon drágán lehet teljesíteni." - nyilatkozta az egyik ügynökség munkatársa.

000 APP1999123164190
Fotó: Raymond Rutting

A tévében magukat alakító, elméletileg nem szerepet játszó valóságshow-hősök a felmérések szerint sokkal vonzóbbak, hitelesebbek a nagyközönség szemében, mint Hollywood nagymenői. Ha az átlagember Johnny Deppen lát meg egy csizmát, azonnal arra gondol, hogy csak azért hordja, mert pénzt kap érte, míg egy Big Brother-szereplőről ezt fel sem tételezi. "A vásárlók ragaszkodnak a tévében látott karakterhez" - nyilatkozta a New York Times-nak Dari Mader marketingszekember. "A reality szereplőket maguk közé tartozónak, átlagembernek tekintik."

Akad, akinek nálunk is összejött

A magyar valóságshow-szereplők között is akadnak kivételek, akik a szabályt erősítik. Majoros Péter, azaz Majka, a Való világ első kiadásában a fináléig jutott, de nem ő, hanem egy Szabolcs nevű srác nyert, akire manapság már senki nem emlékszik.

Majka a lehető legtöbbet hozta ki az ismertségből, zenészként és tévésként is feltűnt, most éppen a Tv2 Összeesküvők című műsorának éjszakai adását vezeti, de előtte az Ezek megőrültek műsorvezetője volt, és több realityben is szerepelt.

A Való világ negyedik szériája is kitermelt a mostani kiadás mellé pár műsorvezetőt, illetve azzal próbálkozó egykori szereplőt. VV Gigi, VV Anikó VV Olivér és VV Béci is rendszeresen feltűnik a Neked való és a Belevaló című kísérőműsorokban a Cool Tv adásán.