no

Beindul a magyar sorozatgyártás

2011.11.24. 15:00
Elindul a sorozatgyártás, de csak jövő nyártól forgatják az új tévés produkciókat, derült ki a Filmíró Napok rendezvénysorozat első eseményén a Millenárison, ahol tévés producereket és forgatókönyvírókat hívtak meg, hogy mondják el tapasztalataikat a sorozatírás és -gyártásról.

A Magyar Nemzeti Filmalap is tervez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal egy tévés támogatási együttműködést, mert bizonyos műfajokban van átfedés, ez volt a lényegi bejelentés a Filmalap, a Fade In és a Millenáris közös rendezvényén, ahol a tévépiac szereplőit hívták meg Andrew Vajna filmipari kormánybiztos és Fodor Gergely, a NMHH kabinetigazgatója mellett.

20 millió sorozatírásra

A Magyar Televízió újra tévéjátékokat gyártana, legalábbis az NMHH most kiírta pályázatát 20 millió forintos kerettel a tévéfilm-forgatókönyvekre, derült még ki a szerda délutáni eseményen és az esti fogadáson. Fodor Gergely igazgató, aki tavalyig még producer volt, például a Született lúzerek és az Átok sorozatoké, úgy becsülte az Indexnek, hogy ebből az összegből 8-10 tervet tud majd a hatóság támogatni tematikai megkötés nélkül. Szerinte az ötletekből márciusra születhet gyártási pályázat, a forgatás leghamarabb a jövő nyáron kezdődhet el. A pályázóknak azt üzeni, egy jó filmötlet elfér egy söralátéten, ami egy oldal szinopszist jelent.

Addig is az Átok és a Haction-sorozat mellett - mint már megírtuk -, az MTV-n márciusban elindul egy új szappanopera, a Jáksó László cége gyártásában készült Marslakók is.

Fonyódi Tibor, Kalamár Tamás, Medveczky Balázs, Andrew G. Vajna, Havas Ágnes, Nagy Tamás, Zakál Edit, Fodor Gergely és Krigler Gábor
Fonyódi Tibor, Kalamár Tamás, Medveczky Balázs, Andrew G. Vajna, Havas Ágnes, Nagy Tamás, Zakál Edit, Fodor Gergely és Krigler Gábor
Fotó: Kallos Bea

Az HBO is pályázatokból forgat

Az HBO-nak is épp lezáródik egy forgatókönyv-fejlesztési pályázata: "Három, esetleg négy tervet választottunk eddig ki, de a jövőben is keresünk további eredeti koncepciókat" - mondta el Krigler Gábor, az HBO script development executive-e már az előadás után az Indexnek. Adaptálható műveket, illetve nemzetközileg már bizonyított formátumokat is keresnek, ezekből fejlesztenének egy időben többet, akár tízet is.

Évente 1-2 sorozat gyártására áll be az magyarországi HBO, amennyiben megfelelő minőségű forgatókönyvek születnek, hangsúlyozta. Egyelőre a céljuk sok minőségi koncepció jó forgatókönyvvé való fejlesztése, majd ezekből évi 1-2 sorozat legyártása. A Társas játék és a most készülő In Treatment is külföldi, izraeli mintát takar. Információink szerint jelenleg a Dróthoz hasonló saját gyártású sorozatot is terveznek, de ezt az HBO nem kommentálta.

Egy Hacktion-epizód a legdrágább

Fonyódi Tibor sorozatíró a költségvetéssel kapcsolatos kérdésre elmondta: a Tűzvonalban című sorozat epizódonként 11,5 millió forintba került, míg a Hacktion részenként több mint 22 millió forintból forgott hivatalosan. A Barátok közt 9 millió forintból jön össze részenként Kalamár Tamás producer szerint. A Jóban Rosszban ennek fele, tette hozzá Nagy Tamás, a Tv2 producere. "De abban nincs benne a stúdió, a technika és a főbb sztárok" - válaszolta Kalamár.

Az RTL Klub sorozata már a 14. évadban jár, az írói csapat mégsem változott sokat, árulták el az előadáson. Kiemelték, a sorozatok forgatókönyvének írása mindig csapatmunka, azonban külön csapat írja a történetet, és a dialógusokat. A 7. évadnál járható Jóban rosszbant minden héten más forgatókönyvíró jegyzi, de a versenyben alulmaradtak, ezért kellett élesen váltani a történetben a sorozat felénél, mondta a sorozatba akkor bekapcsolódó Nagy Tamás producer. Olcsóbb volt ezen változtatni, mint új sorozatot fejleszteni.

Külföldre kéne eladni

Andrew G. Vajna az amerikai munkamenetet ismertette. Amellett, hogy a "tengerentúlon piaci alapokon működik a forgatókönyvírás, és elsősorban a bizalmon alapul a megbízás", elmondta: a nagy tévétársaságok legtöbbször olyan embert bíznak meg a felügyelettel, aki egyszerre képes az írói, a gyártói és a produceri feladatokat is ellátni. "Nagyon alaposan átnézett, többször tesztelt anyag kerülhet csak a közönség elé" - tette hozzá. A Sarah Connor krónikáiról elárulta, azért bukott meg, mert nem volt elég jól megírva. "Rosszul találtuk ki az egészet".

Ha már bukásnál tartunk, magyar példának a jelenlévők a Rém rendes család magyar változatát és a Teát sorolták. Bár egyelőre kifizetődőbb a külföldi mintát magyarra ültetni, mint egy teljesen a kezdetektől kitalált sorozatot bevezetni, az HBO hosszú távú célja Krigler elmondása szerint az, hogy az elkészült eredeti fejlesztésű saját programjainak formátuma legyen kapós külföldön. Nagy Tamás ehhez hozzátette, hogy bár jó lenne egy ilyet kifejleszteni, de a Tv2 ezt a vonalat nem erőlteti a sorozatokban.