Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKi akarják rúgni a szakszervezeti vezetőket
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
"Folytatódik a szakszervezetisek ellehetetlenítése, megfélemlítése" - jelentette be a szakszervezeti alelnök a tájékoztatón: a csoportos leépítések ügyének második körében a TFSZ megkapta azt a kikérőt, miszerint az MTVA vezetősége, nyolc szakszervezeti vezetőtől is megválna. "Ebből egyértelműen azt látjuk, hogy a fenyegetéssel próbálják megakadályozni azt, hogy a szakszervezetek jogorvoslattal éljenek, és kiálljanak a munkavállalók érdekeiért” – hangsúlyozta Nagy Navarro Balázs. Mint elmondta, az eset előzménye az volt, hogy a hat közmédiás szakszervezet előkészítetlennek nevezte az MTVA-nál zajló csoportos, eddig 520 főt érintő létszámleépítést.
"A munkájukra az integráció miatt nem számítunk - hangsúlyozta Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója. - A 3000 alkalmazottból a 900 érintett elbocsátotthoz képest az elbocsátandó érdekképviseleti vezetők az arányokat tekintve még így is kevesebben vannak. Ha az érdekképviselet nem adja ki őket, akkor még bírósághoz is fordulhatunk, vagy elállhatunk ettől" - részletezte a további lehetőségeket.
Első körben pénteken kapott a 13 szakszervezet tájékoztatást arról, hogy az Alap a Magyar Rádió Bródy utcai épületében és az MTV Kunigunda utcai székházában jelölt ki két helyiséget számukra, és november 25-én, péntek este 8-ig adott határidőt, hogy elhagyják addigi irodáikat. A szakszervezeti alelnök szerint az MTVA vezetése megpróbálja elszigetelni azokat a tévés szakszervezeteket, melyek hatályos jog szerint próbálnak érdekeket védeni.
Szabó László szerint ugyanakkor az MTVA a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően biztosítja a szakszervezetek és a munkavállalói érdekképviseletek működési feltételeit. A közmédián belül, mint mondta, mindegyik szakszervezet számára biztosították a törvényben előírt erőforrások és a munkáltatóval folytatott szakmai párbeszéd feltételeit.
A szakszervezet a sajtótájékoztatót követően a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordul és belső vizsgálatot kezdeményez amiatt, hogy az elmúlt 8 hónapban semmilyen felelősségre vonás nem történt az emlékezetes Daniel Cohn-Bendit-es hírhamisítás ügyében. Amint arról az Index áprilisban beszámolt, Papp Dániel riporterként hamis színben tüntette fel a zöldpárti politikus magyarországi látogatásán történteket. Ennek ellenére kinevezték a hír- és hírháttérműsorokért felelős főszerkesztőnek.
Mint a szakszervezet alelnöke még elmondta, furcsállják, hogy az MTVA belső vizsgálatáért felelős munkatársát azután bocsátja el az Alap, hogy az általa elkészített szakmai anyag tudomásuk szerint büntetőjogi felelősséget állapít meg az MTVA működésével kapcsolatban. Ez Szabó László szerint félreértés: "Keverik a szezont a fazonnal. A belső ellenőrzés vezetőjének munkaviszonyát valóban megszüntettük, de ennek nincs köze a vizsgálatokhoz. Valóban feltárt visszaéléseket az örökségekkel kapcsolatban, és azokban az esetekben büntető feljelentést tettünk. Belső ellenőrzés működik a jogi igazgató vezetése alatt. A jelenlegi működésével kapcsolatban nincs ilyen jelentés."