Egyre kevesebb a tévé az USA-ban

2011.12.05. 11:30

1992 óta először fordult elő az Egyesült Államokban, hogy az országban található tévékészülékek száma nem nőtt, hanem csökkent. A médiakutatással és tévés nézettségméréssel foglalkozó Nielsen év végi összefoglaló kiadványából az derül ki, hogy míg 2010-ben 115,9  millió háztartásban volt tévé, idén már csak 114,7 millióban. A készülékek száma 2000 előtt évente ugrásszerű növekedést mutatott, de 2005 óta szinte stagnál, 2008-2010 között pedig szinte nem is kimutatható mértékben nőtt csak.

A reklámozók számára igen fontos, 18-49 év közötti korosztály képviselői ráadásul egyre kevesebb televíziókészüléket vesznek, körükben a csökkenés még jelentősebb, 2,7 százalékos a 2010-es adatokhoz képest. Az USA-ban 1975 óta nem volt ennyi háztartás tévé nélkül, ami a szakembereket meglehetősen aggasztja.

A csökkenő készülékek számáért a megváltozó médiafogyasztási trendek (a fiatalabb korosztály inkább táblagépeken, notebookokon vagy okostelefonon tévézik) és a gazdasági válság tehető felelőssé, bár a legtehetősebb amerikaiakat ez nem befolyásolja: a három vagy több tévével rendelkező háztartások száma ha kicsivel is, de nőtt.