Máris eladnák a Klub Rádió frekvenciáját

2012. január 25., szerda 20:03 |

A pályázaton nyertes Autórádió Kft. 200 millió forintot kérne állítólag a sugárzási engedélyért. Az ATV értesülései szerint a Radio 1, a Rise és a Face FM mellett a Klub Rádiót is megkeresték, de az adót nem érdekli az ajánlat.

Az ATV értesülései szerint a Klub Rádió frekvenciáját elnyerő Autórádió Kft. már most megválna a frekvenciától, és eladásra kínálta több más adónak, így a Radio1, a Rise FM és a Face FM mellett a Klub Rádiónak is. A nyertes cég 200 millió forintot kérne a frekvenciáért. Az ATV értesülései vélhetően a Klub Rádiótól származnak, az adó neve elhallgatását kérő munkatársa megerősítette, hogy az Autórádió megkereste őket is az ajánlattal. Ennek ellenére nem egyértelmű, hogy a cég hogyan ajánlhatja megvételre a sugárzási engedélyét, amikor még alá sem írta azt az NMHH-val.

Az ATV szerint az Autórádió Kft. mögött a médiahatóság felé tetemes adósságot felhalmozó Roxy Rádió áll, sőt állítólag az eddig még nyilvánosságra sem hozott pályázatban az adó lehetséges nevei között megemlítik a Roxyt is.

Arra, hogy a Roxy Rádió tulajdonosai állnak az Autórádió Kft. mögött, csak annyi utal, hogy a nyertes pályázó Autórádió többségi tulajdonosa és egyben egyik ügyvezető igazgatója, Tamás Hajnalka a Roxy Rádió ukrán tulajdonosának a közeli munkatársa.

Az ATV megkereste Tamás Hajnalkát is, de az Autórádió Kft. ügyvezető igazgatója csak annyit mondott, hogy "a jövőben mindenre választ fognak adni, amire a nagyközönség kíváncsi".

A Klub Rádió hivatalos közleményt adott ki az ügyben.

“Klubrádió részéről határozottan állíthatjuk, hogy nem jött létre semmilyen megállapodás a Klubrádió és az Autórádió között. Ennek több oka van: Egyrészt nincs kétszáz millió forintja a Klubrádiónak a vásárlásra. Másrészt értelmetlen lenne 200 milliót költeni egy olyan frekvenciára, amelyet irreális feltételekkel nyert el az Autórádió. Az Autórádió bevállalt évi 75 millió forint + ÁFA műsorszolgáltatási díjat, ami a mai piaci viszonyok között kitermelhetetlen. Harmadrészt az Autórádió által elnyert frekvenciapályázat olyan műsorprogramot kínál, ami a Klubrádió számára lényegében teljesen értéktelen” - áll az ATV-nek elküldött közleményben.

A rádióadó, amely mellett már több tüntetést is tartottak, egyébként tavaly 120 millió forintot gyűjtött a hallgatóktól. Az üggyel Neelie Kroes, a digitális és médiaügyekért felelős EU-biztos is foglalkozott. Kroes kedden arra bátorította a magyar kormányt, hogy demokratikus módon cselekedjen. Ugyanaznap az MSZP nevében Nyakó István azt mondta, hogy a Klub Rádió "betiltását" a Fidesz megrendelésére "pártszolgálatosok" hajtották végre, a Fidesz nevében Selmeczi Gabriella erre meg azt válaszolta, hogy hiába állnak a Klub Rádió mögé a szocialisták vagy bárki a világ bármely tájáról, a hatóság nem hághatja át a magyar jogrend határait, és nem sértheti meg a tisztességes verseny szabályait.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Neelie Kroes támogatja a Klubrádió elnökét  - 2012.01.24.
Az EU-biztos arra ösztönzi a magyar kormányt, hogy az ügyben demokratikus módon cselekedjen.
A Fidesz szerint semmi közük a Klub Rádió ügyéhez  - 2012.01.24.
Selmeczi Gabriella szerint a mutyi országot akarják maguk mögött hagyni, a szocialisták szerint viszont a Fidesz nem felügyeli, uralja a médiát.
100 milliós tartozás miatt törlik a Roxyt  - 2010.12.17.
Nem fizettek műsorszolgáltatási díjat, ezért a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság törli a rádiót.

Comment:com

Az írók céhe a Modern családot, a Totál szívást és a Homelandet díjazta
Az észak-amerikai forgatókönyvírók szakszervezete vagy céhe is kiosztotta végre saját díjait, és bátran kijelenthetjük, hogy azok kaptak szobrot, akik valóban megérdemelték.

KönyvesBlog

Szerdára Szerb Antalt!
Új, szerdánként jelentkező rovatunkban Szerb Antaltól közlünk elgondolkodtató, szórakoztató vagy éppen drámai sorokat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Lazulj el!
Speciális lávaköves thai masszázs 50% kedvezménnyel!